• Létünkért közösség
  • Létünkért közösség
  • Létünkért közösség
  • Létünkért közösség
  • Létünkért közösség
  • Létünkért közösség
  • Létünkért közösség
  • Létünkért közösség
  •  

FŐOLDAL

"SZABAD PIAC"

 

A Létünkért Közösséget, magánszemély hozta létre, aki több mint 20 éven át vezetett egy alapítványt*.

 

Várom szeretettel mindazokat, akik már felfogták, mi folyik világunkban, főleg országunkban, és az hova vezet. Készek a mai törvények okozta félelmüket leküzdve, tenni önmagukért és környezetükért.

 

A Létünkért Közösség egy Polgári Jogi Társaság (PJT), melynek joga van ahhoz, amit folytat.

Nevezetesen:

A leadózott jövedelmét tetszés szerint felhasználni, és minden tulajdonával tetszés szerint rendelkezni, azt másnak átadni, vagy éppen cserélni, és a pénzt, mint fizető eszközt a társaságon belül szabadon használni.

 

Cél:

  • Az önellátás, helyben termelés feldolgozás, tagok közti visszaosztás. Mindez olyan élelmiszerekkel, melyeknek alapanyagai és összetételei nem károsítják az egészséget. Natur, vegyszermentes, adalékmentes, stb.
  • Szolgáltatások nyújtása a Tagok részére, akár már működő bejegyzett vállalkozók által, akár a Társaságunk számára létrejött szolgáltatásokon keresztül.
  • A pénz ésszerű használata a Társaságon belül. Lehetőség van a Társaságon belül olyan cserekereskedelemre, mely engedi a termékekért, szolgáltatásokért a pénz átadását, a kapott dolgokét cserébe.
  • civilizációs betegségek* és gazdasági nehézségek* leküzdése, emberi életek minőségének javítása, nagyfokú környezetvédelem.
  • Olyan ellátó pontok létrehozása, melynek kínálatának túlnyomó többsége a közvetlen környezetben megtermelt, akár feldolgozott javakat ossza szét a Tagok közt, csomagolásmentesen.
     

Ebben az összefogásban, az emberek teremtő erejüket összevonva könnyítik meg saját, és egymás életét, oldják meg a nehézségeket.

  • Tagok ellátják egymást  infóval*tudással*árúval* és szolgáltatással*, mely cseréken alapul.
  • Az oldal erősíteni kívánja a helyi ellátást, azzal, hogy felületet biztosít Tagjainak a megjelenésére, megjelenítésre, és ingyen rakhatják fel termékeiket szolgáltatásaikat.
  • Bárki létrehozhat ellátó pontot Tangjaink számára, ahol befogadja a környék terményeit, termékeit és szétossza azt igény szerint a Tagok közt. Természetesen megfelelő javadalmazásért.  Ezek az un. „Ellátó pontok”, melyek térképen is megjelenítésre kerülnek.
     

                                                                                              Bővebben a Közösségről...

AKTUALITÁSOK

Velünk a kapcsolatot!

 


Tegyétek fel termékeiteket, és szolgáltatásaitokat!
Jelentkezz csoport irányítónak!