• Létünkért közösség
  • Létünkért közösség
  • Létünkért közösség
  • Létünkért közösség
  • Létünkért közösség
  • Létünkért közösség
  • Létünkért közösség
  • Létünkért közösség
  •  

Archív aktualitások: Fűszer történet

FŐOLDAL <<< | ARCHÍ AKTUALITÁSOK <<< | BOLOG <<< | FŰSZER TÖRTÉNET

X évvel ezelőtt, amikor még a „multik” nem tették be a lábukat – igen, régen volt – az állam elkezdett egy programot tudósokkal szakértőkkel, melynek lényege az volt, hogy hogyan tudnák visszaszorítani az igen csak szaporodni kezdő civilizációs betegségeket. Ételekbe kevert gyógynövények segítségével akartak tenni ez ellen. Ezek szárított vagy éppen porított gyógynövények lettek volna. Azért lettek "volna”, mert leállították ezt a programot, amikor a „nyugat” megérkezett, és a gyógyszerlobbi keresztbe pakolt.

Mivel a „szél összefújja a szemetet”, találkoztam az egyik olyan „tudóssal” (gyógynövény és élelmiszer szakértő), aki benne volt ebben a programban, és elmondta, hogy bizony nem semmi program volt, és igen hatásos lett volna. Hogy miért állították le? Felesleges találgatni.

Ez a már nem fiatal néni, aki a programban részt vett, most a Közösségünknek csinálja meg ezeket a fűszer- és gyógynövény keverékeket. Nem is akár milyet! „Gyerekek”! Kuára jó!!!

Nincs tartósító, ízfokozó… meg egyéb sz@rság benne, és elképesztően finom tud lenni. Max kevés só kell még (mi tiszta sót használunk), ha akarod. Készíttettem pizzához, gyroshoz, krémlevesekhez, mediterrán-, panír-, bécsi fűszerkeveréket…

Hogy miért mondtam ezt el?

Azért, hogy TUDD! smiley

FŐOLDAL <<< | ARCHÍ AKTUALITÁSOK <<< | BOLOG <<< | FŰSZER TÖRTÉNET