• Létünkért közösség
  • Létünkért közösség
  • Létünkért közösség
  • Létünkért közösség
  • Létünkért közösség
  • Létünkért közösség
  • Létünkért közösség
  • Létünkért közösség
  •  

Öt polgármester, 5000 ember halála.

Na jó, egy kicsit túl dramatizáltam, de van valóságtartalma!

Isten tudja, hány évvel ezelőtt – talán 10 – elmentem Kaposvár környező falvaiba, amikor elkezdett foglalkoztatni az önellátó rendszer, melyből aztán a Létünkért Közösség alakult ki később.

Időpontokat egyeztetve jelentem meg, és beszéltem öt polgármesterrel arról, milyen programot kínál az É.F.E. Alapítvány.

Ennek a programnak a lényege – ha még valaki nem ismerné – az volt, ami most a Létünkért Közösségé. Önellátás, egészség, környezet védelem, és egy újfajta gondolkodásmód elterjesztése, miszerint az Ember, nem másra vár, ha saját életéről van szó, egyszerűen megtanulja irányítani azt.

Nem nevezném életnek azt, amikor emberek élnek félelemben, hogy mi lesz holnap, lesz e munkám, lesz e mit ennem, ki tudom e fizetni adóságaimat…?

A félelem megöli a dolgokba vetett hitet, és amikor az emberek vágyai „meghalnak”, maga az ember sem él. Nem él, csak vegetál. Sokan vannak ma így, higgyétek el! Sokak élnek félelembe. Félnek, hogy mi lesz holnap. Pedig nincs miért. Pont ez a félelem az, ami aztán megteremti a félelem tárgyát.

A Tőke alakította – minden logikus dolognak ellent mondó – törvények, azok be nem tartásának következményei, bilincseket raknak az emberi tudatra, és az alkotni kívánó kezeire.

A program, amit ma a Létünkért Közösség képvisel, és amivel anno a polgármestereket is megkerestem, engedi ledobni ezeket a „bilincseket”, a félelemmel együtt!

De mért is ölt meg az én szememben őt polgármester, 5000 embert?

Mert amikor megkerestem Őket a programmal, ami – állítólag – tetszett nekik, egyik sem volt hajlandó azt befogadni.

A legérdekesebb az indokok voltak. És figyeljétek, gondoljátok végig, hogy ezek az indokok miből fakadtak!

Az egyik ezt válaszolta, miután végig hallgatott: „ÁÁÁ! Ezekkel? Ilyent? Ezek barmok…!” Én meg csak néztem a polgármesternőre tág szemekkel, csodálkozva, hogy így beszél választóikról. Azokról, akik oda ültették székébe.

A másiknak az volt a gondja, hogy most nem ér rá ezzel foglalkozni, mert van egy cége, (építési vállalkozó volt), és haldoklik, azzal kell foglalkoznia.

A harmadik polgármester egyenesen szentségtörésnek érezte a megjelenésemet, ugyanis, a falu boltja az övé volt, és egyből átfutott az agyán, hogy mennyi bevételkiesés lenne, ha az emberek megtermelnék, előállítanák szükségleteiket.

A másik kettő válaszára már nem emlékszem pontosan, de nem is lényeg.

A lényeg az, hogy mi a fasznak megy polgármesternek az ilyen, akinek saját dolgai előrébb valók a közösségénél? Értem én hogy PÉNZ és HATALOM, de ha nem szolgálja azokat, akiket a „szárnyai alá vett”, húzzon a picsába! Húúú, de szigorú voltam, mi? :)

Persze megértem Őket, a félelem, nagy úr. De rájöhetnének a polgármesterek, hogy a körülöttük lévők gondjainak megoldása, automatikusan az Ő gondjaikat is megoldja. Hiába a vagyon, a félelem megöl, felemészt belül, márpedig Ők is (polgármesterek) félelemben élnek, mert féltik hatalmukat, megélhetésüket.

Persze, lehet most okoskodni, hogy egyáltalán miért próbáltam ezt a programot a polgármestereknek „eladni”, tudni lehetett, hogy ez lesz, ismerve az embereket.

Valószínűleg ezért vagyok „bolond”. Tudjátok, én úgy gondolom, hogy az élet során mindig vannak választási lehetőségek. Azok a választási lehetőségek, amit éppen nem választunk, nem feleslegesek. Nem érzem úgy, hogy korai lett volna felkínálni a polgármestereknek ez a lehetőséget, mert mára már lehet, hogy másként gondolnák közülük egyesek. Mondjuk az építési vállalkozó már tönkre ment, és bizony megélhetési gondjai vannak, vagy a boltos polgármester szívesen bizniszezne Közösségi formában, mert nem baro számára a pénztárgép…

Ki tudja, lehet, hogy most már van olyan polgármester, aki beengedi területére a Létünkért Közösség programját, még akkor is, ha éppen jobboldali, vagy baloldali, vagy a tököm tudja, kinek az irányítása alatt áll valójában. A valódi, független polgármesterek lesznek azok – szerintem – akik szóba állnak velem, és hajlandóak lesznek csatlakozni a programhoz.

Hogy mire alapozom ezt? Egy nem régen lezajlott beszélgetésre, mely „remény csillag” még nekem is.

Egy Székesfehérvár melletti kis falu polgármesternőjével beszéltem egyik tagunk kérésére, mert azt állította, hogy ez a polgármester nyitott. És képzeljétek valóban az. Ennek a 600 fős falucskának a polgármestere egy idős nyugdíjas tanító néni, aki – ha jól emlékszem – 1998 óta polgármester, és a falu valóban „karban van tartva”, sok a közös programjuk, amit még a szomszéd falu vállalkozói is rendre támogatnak.

Ez a polgármester néni elmondta, hogy abban az időben mikor megválasztották, 99%-al nyert. Előtte is testületi tag volt, és Ő szervezte a programokat. Valójában nem is igazán akart polgármester lenni, de elődje már 73 éves volt, és nem igazán volt „toppon”. Ezért megmondta Neki, hogy Ő is indul a következő választáson. Az öreg azt válaszolta nyugodta, úgy sem fog nyerni. Ehhez képest a 99% elég szép eredmény, amivel nyert a tanárnő.

A második ciklusnál – elmondása szerint – egy volt tanítványa indult ellene a fidesz színeiben. Megjelent a fidesz országgyűlési képviselője, és javasolta, hogy ne induljon újra, mert nincs értelme. De tanár nénink, csak ennyit mondott neki: „Itt nem ön dönt! Rólam az itteniek döntenek… Viszontlátásra!”

És nem nyert a fideszes polgármester jelölt, alig kapott szavazatot. Még egyszer megpróbálták a következő ciklusban, de ugyan olyan mértékű volt a vereség. A fideszes jelölt azt mondta, többet nem égeti magát.

Szóval elég talpraesett és ember centrikusnak tűnik ez a polgármesternő, már csak arra leszek kíváncsi, tartja e a szavát, miszerint ha befejeződtek a szabadságolások, elindul az önellátó program.

Drukkoljatok! Nagy áttörést jelent a Létünkért Közösségnek!

Barátsággal: a „bolond”

2015. július 10.