Vissza 

Kérem, szíveskedjék megengedni, hogy röviden bemutassam az alapítványt, illetve saját, személyes tapasztalataimat és indítékaimat, melyek „megszülték” ezt az alapítványt!

 

Megjegyzem, hogy 2003. december 25. van ma. A mai napon átírom az eddigi „bemutatkozó” oldalt. Nem csak a „bemutatkozó” oldalt, de több oldalt is átírok. Egész oldalakat törlök ki, szüntetek meg.

 

Teszem mindezt azért, mert tele voltak „bírálattal”, „erőszakkal”, olyan véleményekkel, melyeket én magam állítottam fel a világ legkülönbözőbb dolgairól. Nem beszélve arról, hogy a leírtak sértőek lehettek bizonyos emberekre nézve.

 

Az ember élete során, új és újabb ismereteket szerez magáról, az életről, ami aztán megváltoztatja nézeteit, világról alkotott képét.

 

Hibáztam, mikor egyáltalán bírálni mertem ebben a csodálatos világban bármit is!

 

És mindjárt itt az első oldalon teszek eleget „legújabb érzelmeimnek”, miszerint:

-   Ezen az oldalon - elsősorban - elnézést kérek mindenkitől, kit megbántottam valaha…,

-   Elnézést kérek mindazoktól, akiket meg fogok bántani, vagy legalábbis úgy érzik, majd, hogy megbántom.

Egyúttal, had ne kérjek elnézést senkitől, csak azért, mert ezen a világon vagyok, mert ugyan olyan része vagyok a világnak, mint Ő, aki éppen az „utamba” került.

-   Ezen az oldalon, bevallom, hogy hibás az 1997-es „világnézetem”, melyet „Urak, Honatyáim” néven foglaltam írásba, s a mai nappal (2003. december 25.-én) le is veszek a weboldalról.

-   Ezen a weboldalon, a továbbiakban, immár, egy teljesen új, teljesebb világnézetemet tárom fel az érdeklődőknek, bár meglehetősen röviden.

 

Hibáztam! Megítéltem a világot!

Hiba, hogy egyáltalán megítéltem!

Hiba az, ahogy tettem mindezt!

Aztán hibák sokaságát követtem még el, amit most nem fejtek ki bővebben.

Aztán mindjárt itt, ki is kell jelentenem: nem hibáztam semmit az égadta világon. De erre külön rá kellett jönnöm, hiszen hibáimból rengeteget tanultam.

 

Elképzelni nem tudom, hogy lehettem ennyire ostoba, mint amilyen voltam a múltban, és talán még leszek is egy párszor a jövőben.

  

Rengeteg kín és szenvedésből jöttem rá, hogy egyedül az én felelősségem - az én életvitelem, ha úgy tetszik, az én „akaratom”- hogy olyan helyzetbe kerültem, amilyenbe kerültem. (gyógyíthatatlan, vagy legalábbis annak vélt betegség.)

 

Aztán, roppant nagy hittel, meggyőződéssel indultam neki – megmenekülésem után – a „világnak”, hogy elmondjam, mi az, amit „rosszul” (Nem léteznek rossz dolgok!) csinálunk, mi az, ami a betegségek, boldogtalanságok felé vezet.

 

Az én tapasztalataim által szerzett tudás, nem más ember „tudása”.

Nem kell megakadályozni, hogy az ember, szenvedéseken keresztül (bár ez nem kötelező), a tapasztalathoz jusson, hiszen ez egyben Isteni cél is (felismerés). Félre értés ne essék! Aki kér, annak adni!

 

Mivel ezzel nem voltam még tisztában, de nagyon erősen szerettem volna megmenteni embertársaimat a szenvedésektől, – ami rájuk vár – sokszor túlzásba estem. „Erőszakos” voltam.

 

Aztán ennek az akaratosságnak, erőszakosságnak, elvárásoknak (mert nem akarta senki megérteni miről is beszélek) a következményeként, jöttek a csalódások, melyek „felhőt vontak” a boldogságomra.

 

Rá kellett jönnöm, hogy az általam tálcán kínált „boldogság, nem kell mindenkinek”.

 

Aztán jött a felismerés, s vele a „nyugalom”:

Nem faladatom, hogy bárkit is megmentsek bármitől, hiszen a „KELL” a SZABADSÁG csorbítása, márpedig az ember szabadnak született.

Olyan szabadnak, melyről sokan még álmodni sem mernek…,

 

Szóval:

Elég, ha „tálcámra teszem azt, amim van”, és szép nyugodtan „körbejárok” vele, majd leszedi róla mindenki azt, amire neki éppen szüksége van, befogadni képes.

 

Rájöttem ara az ostobaságomra is, hogy ha nincsenek életem során átélt szenvedések, amit saját magam létrehozott körülményeknek köszönhetek, ha mindezek nem lettek volna, soha, de soha nem tapasztalom meg azt, amit megtapasztaltam.

 

Nem szerzek akkora tudást, mint amit szereztem az élet terén.

 

Már csak azt nem értem, hogy miért éppen egy könyvből kellett rájönnöm, hogy amit én magam átéltem, amit az élettől kaptam – és jogosan –, mennyire nagyszerű dolog.

 

Miért hittem azt, hogy embertársaimnak nincs erre szüksége (szenvedés)? (De megjegyzem, hogy nem csak a szenvedések árán lehet elérni a tökéletes boldogságot!)

 

Miért hittem azt, hogy bárkit is meg kell menteni attól, ami jogosan az „Övé”, hiszen nincs pillanat, hogy ne mi saját magunk válasszunk!

 

Vagy miért éreztem azt, hogy tennem kellene értük (szenvedők) bármit is, hiszen, ha nem ismerik meg a „rosszat”, hogy is tudnák értékelni a „jót”, ha nem ismerik meg a gyűlöletet, hogy is értékelhetik a szeretetet…

 

Én magam nem vagyok egy könyvmoly, de örülök, hogy kezembe került a Beszélgetések Istennel” című könyv (Édesvíz kiadó), hiszen rengeteget segített, hogy megértsem jobban a világot.

 

Minden, amit negatívnak tartunk az életben (bár felismeréseket hoznak, és ez által tekinthetjük őket – akár – Isteni dolgoknak is), mind-mind a félelemből fakad!

 

A félelem, mint érzelem hozza létre a gondolatot, aztán a gondolatainkat nyilvánítjuk ki szóban, ami aztán meghatározza tetteinket, és fizikai valóságunkat.

A feladat: leküzdeni a félelmet, s általa bejutni egy olyan „birodalomba”, amiről kivétel nélkül minden ember „álmodik”!

 

 

Egy hosszú és kínos betegség - mely állítólag gyógyíthatatlan - vezetett odáig, hogy ma már másként látom a világot, másként gondolkodok, mint azt a múltban tettem.

 

Lenyűgözött annak felismerése, hogy mennyivel több lehetősége van az embereknek az élet minden terén.

A leglehetetlenebb tűnő helyzetekben is, olyan alternatívák sokasága kínálkozik, amiről álmodni sem mernek az emberek.

 

Sok dolog, melyet fontosnak tartottam, elvesztette jelentőségét gyógyulásommal.

 

Minden vágyam az lett, hogy elmondhassam az embereknek: mit „találtam”, miben rejlik az egészség és a valódi boldogság titka.

 

Sok minden vált bennem érdektelenné és sok minden várt bennem „megmagyarázásra. Pl.: Rendkívül érdekelt, hogyan jutott idáig az emberiség, hogy ezt tette magával, a környezetével (lerombolta)?

 

Visszagondolva betegségem előtti életre, magára az életvitelemre, nézeteimre…, semmi kétség nem maradt bennem: nem volt helyes életvitelem.

 

Nem is jó kifejezés, hogy „nem volt helyes”, inkább úgy mondanám: nem szolgálta azt, amit elszeretem volna érni.

 

Azt, amit minden ember elszeretne élni: a betegség-, a fájdalom-, a félelem nélküli, a boldoggal töltött életet.

 

„Az emberek gondolkodásával van a baj, tehát azt kell megváltoztatni.” – gondoltam én nemrégiben.

 

De ez így nem igaz! Nem nekem kell megváltoztatni! Minden egyes embernek feladata lehetne, hogy saját magát változtassa meg, váljon olyanná, amilyennek látni szeretné a világot.

 

Az alapítvány ehhez kíván némi segítséget nyújtani!

 

Felkínálok egy „alternatívát”, egy lehetőséget, amit megismertem magam is, és tudom, hogy a kínált lehetőség megélése, milyen hatással lehet mindenre, és az azt megélő emberre!

 

Ezért az alapítvány a következőkre igyekszik rámutatni:

Minden, amit cselekszünk, teszünk, összefügg egészségi állapotunkkal.

Érdemes megfigyelni a beteg embereket.

Ilyenkor a kedvetlenség, levertség, türelmetlenség, ingerültség, sőt, az agresszivitás is jellemző számos más, hasonló tulajdonság mellett, mint a félelem például.

 

Úgy fogalmazhatnánk meg, hogy az egészség hiánya, bármiféle károsodása, tönkre teszik érzelmeinket, amik aztán, megalapozzák, helytelen gondolatainkat, s „téves” gondolataink, „romboló” cselekedeteinket!

  

Egyre többen adnak igazat ennek az elméletnek.

 

Nem véletlenül, hiszen valahol legbelül, az ember érzi az igazat, még ha nehéz is összeegyeztetni egy kialakult – esetleg hibás –„világképpel”.

 

Ennek okán igyekszik az alapítvány az egészségügyön keresztül „megfogni”, „megfogatni” egy szebb jövőt az emberekkel! 

 

Igyekszem az embereknek bemutatni a természetes gyógy- és életmódot, a leghitelesebb forrásokból.

 

Igyekszem rávezetni – minden lehetséges fórumon – az embereket, hogy a természetes-, és alternatív gyógymódok összekapcsolásával, a betegségmegelőzésre fordított nagyobb figyelem, az anyagi érdekeltségektől való – kisebb, nagyobb – elrugaszkodás e téren..., „gyümölcsöző” az emberiség jövőjét tekintve. 

  

 

Ismereteimet e téren, szenvedéseken keresztül szereztem meg.

 

Olyan szenvedéseken keresztül, amit senkinek nem kívánok.

Nem feltétele a „szenvedés” a felismerésnek, az „új”, teljesebb értékű élet létrehozásának!

 

Számos előadás, reformétel kóstoló… megszervezésére, lebonyolítására kértek már fel, de keresnek meg sokan személyesen is, s teszek is eleget a kéréseknek.

 

Meghívnak csoportok, klubok… egyéb fórumok, hogy beszéljek az „életről”, az élet értelméről, egy más jövőről, annak megvalósítási lehetőségeiről, vagy éppen gyógyulásomról…

 

De volt szerencsém 100 polgármester előtt állni és a jövő teendőiről beszélni…

 

 A jövő nem más, mint a jelen következménye.

A jelen nem más, mint a múlt következménye.

Amikor az ember azt mondja: nem ismeri a jövőt, téved!

 

Nagyon jól tudja, mit tesz a jelenbe!

Tudja, hogy mikor rombol, hazudik, lop… épít, mond igazat, vagy éppen odaadóan viselkedik, hiszen jelen van a jelenben.

 

 A hibát ott követi el, hogy jelenét a múlt és a jövőtől való félelem, határozza meg, és nem Ő maga!

 

Csak a MOST létezik!

 

Amennyiben képes lenne az ember levetkőzni a múlt „sérelmeit”, a jövőtől való félelmével együtt, úgy: jelenében élhetné meg „jövőjét”!

  

Ez az alapítvány nem tud felmutatni: rokkant, fogyatékos, beteg, sajnálatraméltó… gyerekeket, kiket célzottan lehet támogatni, de fel tud mutatni egy egész társadalmat, aki valami „másra” vágy!

 

Ahhoz, hogy „más” legyen, mást kell tenni!

Nincs változás, változtatás nélkül.

 

Végezetül szeretném megköszönni a támogatásokat mindenkinek, kik úgy döntöttek, érdemes az alapítvány, támogatásukra!

 

 

ÉLETÉRT, A FÖLDÉRT, AZ EGÉSZSÉGÉRT ALAPÍVÁNY

KAPOSVÁR, PÉCSI U. 209. T/FAX: 82/416-378

ADÓSZÁM: 18760307-1-14

ADÓIG. SZÁM: 8440561042

SZÁMLASZÁM: 67100073-10004146

E-mail: efealapitvany@efealapitvany.hu

Weboldal: www.efealapitvany.hu

 

 

                                                                                            Vissza