Vissza a f oldalra!

A vallásról



Részlet a „Beszélgetések Istennel” cím könyvbl

 

Nem azért idézek e könyvbl, mert egyetértek vele!

Azért teszem, mert tudom, hogy így van.

Minek fogalmazzam meg másként, mint ahogy már megfogalmaztam?

 

 

Térjetek vissza a spiritizmushoz! A vallást felejtsétek el.

 

Ez a kijelentés sok embert fog megbotránkoztatni.

 

Az emberek ezen az egész könyvön felfognak háborodni… ha csak mégsem.

 

Miért mondod, hogy feledkezzünk meg a vallásról?

 

Mert rossz hatással van rátok.

Meg kell érteni, hogy az intézményes vallás csak akkor sikeres, ha ez emberekkel elhitetik, szükség van rá.

Az emberek akkor fognak hinni valamiben, amikor elveszítik a hitüket önmagukban.

        Ezért az intézményes vallás els feladata hogy arra bírjon, veszítsd el önmagadba vetett hited.

A második feladata az, hogy lásd, válaszolni tud mindarra, amire te nem.

És a harmadik és legfontosabb feladata, hogy rábírjon, hogy válaszait kételkedés nélkül elfogadd.

        Ha valamire rákérdezel, akkor már gondolkozol.

Ha gondolkozol, visszatérsz a Bels Forráshoz.

A vallás ezt nem engedheti meg neked, mert képessé válhatsz arra, hogy olyan feleletet találj, ami különbözik az övétl.

Tehát, a vallás arra kell, hogy ösztönözzön, hogy kételkedj Önmagadban, hogy kételkedj abban, hogy képes vagy egyenesen gondolkozni.

A vallásnak nagyon gyakran ezek a hátsó szándékai okozzák a gondot, mert ha kételkedés nélkül nem fogadod el saját gondolatodat, hogyan fogadnád el kételkedés nélkül azokat az elveket Istenrl, amelyeket a vallás sugall neked?

        Hamarosan még a létezésemet is kétségbe fogod vonni, amelyben, ez a helyzet iróniája, eddig nem kételkedtél.

Amíg intuitív tudásoddal éltél, lehet, hogy nem láttál tisztán Engem, de egyértelmen tudtad, hogy ott vagyok.

        A vallás teremtette a hitetlenkedket.

        Minden tisztafej gondolkozónak, aki megvizsgálja, mit tett a vallás, látnia kell, a vallásban nincs Isten.

Mert a vallás töltötte meg az emberek szívét Istentl való rettegéssel, holott az ember valamikor teljes gyönyörségében szerette Azt, Ami Van.

        A vallás parancsolt rá az emberekre, hogy hajoljon meg Isten eltt, holott valamikor örömtelien felszabadultan emelkedett fel eltte.

        A vallás hintette el az emberben az Isten haragjától való félelmet, holott valaha az ember azt kereste, hogy Isten oszlassa fel a félelmeit.

        A vallás mondta azt az embereknek, hogy szégyellje a testét és annak legtermészetesebb funkcióit, holott valaha az ember örvendezett ennek, és az élet legnagyobb ajándékának tekintette.

        A vallás tanított arra, hogy szükséged van egy közvetítre ahhoz, hogy Istennel kapcsolatba kerülj, holott valaha azt gondoltad, hogy kapcsolatba kerülhetsz vele egyszeren úgy, hogy tisztes és igaz módon éled az életed.

        És a vallás parancsolt rá az emberekre, hogy imádják Istent, holott valaha az emberek azért imádták t, mert lehetetlen volt másként tenniük.

        A vallás, mindenhol ahova csak eljutott, széteséshez vezetett, márpedig az ellentétes Istennel.

        A vallás elszakította az embert az Istentl, az embert, az embertl, férfit a ntl, bizonyos vallások azt állítják, hogy a férfiak a nk fölött állnak, miként hirdetik, hogy Isten emberek fölött áll, ekképp állítva színpadra a legnagyobb paródiát, melyet valaha is rátukmáltak az emberi nem nagyobbik felére.

        Azt mondom neked, hogy Isten nem magasabb rend az embernél, és a férfi sem a nnél, „nem ez a dolgok természetes rendje”, hanem az, amit azok, akik hatalommal rendelkeztek (azaz a férfiak) szerettek volna, hogy legyen, amikor férfiközpontú vallásaikat létrehozták, kiadva szentírásaik anyagának felét, a maradékot pedig úgy alakították, hogy az megfeleljen egy férfiközpontú világszemléletnek.

        Megmondom neked: mindannyian a papjaim vagytok. Mindegytök, külön-külön.

        Nincs egyetlen személy, vagy emberek egyetlen csoportja, amely a másiknál megfelelbb lenne arra, hogy az én munkámat végezze.

        De oly sokan a férfiak közül olyanok, mint a nemzeteitek.

Hataloméhesek.

Nem szeretnék a hatalmat megosztani, csak gyakorolni.

És ugyan azt a típusú Istent alkották meg.

Egy hatalom éhes Istent.

Egy Istent, aki nem akarja megosztani a hatalmat, pusztán csak gyakorolni.

De azt mondom neked: Isten legnagyobb ajándéka, hogy megosztja az Isteni hatalmat.

        Azt akarom, hogy olyanná váljatok, mint Én.

 

De mi nem lehetünk olyanok, mint Te.

Ez Istenkáromlás lenne.

 

Az az istenkáromlás, hogy ilyesmit tanítottak nektek.

A következt mondom neked: Isten képére és hasonlatosságára lettetek teremtve, az a sorsotok, hogy ezt teljesítsétek.

        Nem azért vagytok itt, hogy küzdjetek és kínlódjatok, és soha ne jussatok el oda.

És nem egy lehetetlen küldetés megvalósítására küldtelek benneteket.

        Higgyetek Isten jóságában, és higgyetek az Isteni teremtés jóságában, azaz szentséges énetekben.

 

Korábban említettél valamit, ami felkeltette az érdekldésemet.

Azt mondtad: „a teljes hatalomhoz egyáltalán semmire nincs szükség”.

Ez lenne Isten természete?

 

        Most már megértetted.

        Azt mondtam: „Isten minden, és mindenné lesz.  Nincs semmi, ami ne Isten lenne, és minden, amit Isten önmagáról megtapasztal, azt Isten benned és rajtad keresztül tapasztalja meg.”

        Legtisztább alakomban a Teljesség vagyok.

Abszolút Minden Vagyok, és ezért egyáltalán semmire nincs szükségem, semmit nem akarok, és semmit nem követelek.

        Ebbl a teljesen tiszta formából olyanná leszek, milyenné teszel.

Olyan ez, mint ha végül megpillantanád Istent, és azt mondanád: „Nos, mihez kezdjek vele?”

De nem számít, mivé alakítasz, mert nem felejthetek, és örökké visszatérek Legtisztább Alakomhoz.

Minden egyéb kitaláció.

Valami, amit kitalálsz.

        Ott vannak azok, akik féltékeny Istenné tennének; de hogy lehet féltékeny az, aki mindent birtokol, aki Minden?

        Ott vannak azok, akik haragos Istenné tennének; de mi dühítene fel, ha egyszer semmi nem tud bántani, vagy megsérteni?

        Ott vannak azok, akik bosszúálló Istenné tennének; de kin állhatnék bosszút, ha egyszer minden létez én vagyok?

        És azért büntessem meg magam, amiért teremtek?

Vagy ha úgy gondolsz ránk, mint különállókra, miért teremtettelek volna téged, miért adtam volna neked alkotó ert, miért adtam neked szabad akaratot, hogy azt teremts, amit meg akarsz tapasztalni, ha utána örökre megbüntetlek, amiért „helytelenül” választottál?

        Azt mondom neked: nem fogok ilyent tenni, és ebben az igazságban rejlik a szabadságod az isteni zsarnokság alól.

        A valóságban nincs zsarnokság, csak a te képzeletedben létezik.

        Hazatérhetsz, amikor csak akarsz.

Ismét együtt lehetünk, amikor csak akarod.

A velem való együttlét extázisát ismét megismerheted.

Amikor arcodon érzed a szellt.

Amikor egy nyári estén a csillagos égbolt alatt egy tücsök ciripel.

        Amikor elször pillantod meg a szivárványt, és amikor felsír egy újszülött.

Egy csodálatos naplemente utolsó sugaránál, egy csodálatos élet utolsó leheleténél.

        Mindig veled vagyok az idk végezetéig.

Velem való együttléted teljes, az volt, az most is, és mindig is az lesz.

        Te meg Én Egyek Vagyunk.

Most és mindenkor.

        Tedd, hogy napjaid és éjszakáid a tebenned lakozó legmagasztosabb eszmék tükrei legyenek.

Engedd meg, hogy a jelen pillanatai teljenek meg azzal a látványos extázissal, amelyen keresztül Isten megnyilvánul teáltalad.

Tedd ezt a Szeretet kimutatásával, örökösen és feltétel nélkül mindenki felé, akinek életét megérinted.

Légy fény a sötétségben, és na átkozódj.

        Légy a fény hordozója.

        Az vagy.

        Úgy legyen.


  Vissza a f oldalra!