Vissza a Klubhoz!

"amit nem teszünk ki az ablakba"


Hazudnék, ha azt állítanám, hogy minden „fenékig tejfel”. Senki ne higgye, hogy nem merek szembenézni a hibákkal (ami számomra nem létezik), ezért leírom ide a beérkez „elmarasztalásokat” is.

 

       „EGY KÖCSÖG VAGY, HOLNAPTÓL NEM KÉREK KAJÁT!”

 

Ettl az SMS-tl eltekintve, nagyjából elég jól sikerült elkommunikálnunk egymással. Én sem vagyok különb az SMS küldjénél, egy fikarcnyit sem. Jogos a felháborodása. Nem kapott ebédet, és volt már eltte is olyan, hogy nem tudtuk Neki 13 óra eltt szervírozni, amit kért. Igaz én, 14 órát jelöltem meg maximális idnek, ennek ellenére igyekeztem úgy intézni, hogy 13 óráig meg legyen mindenkinek a kajája.

 

 

Nagyon jólesik, ha tanácsokkal jöttök. Szóljatok, ha csak tehetitek, hogy mi az, ami nem igazán jól megy, de az lenne a kérésem, hogy ennek fényében tegyétek: Tudomásul veszem, hogy ez nem „üzlet” és nem „szolgáltatás”. Azzal „fzünk”, amink van. Ha ez kezd szakács, ám legyen. Ha kezd adminisztratív munkatárs…, hát ez van. Nincs más! Nincs összeszokott, nagy tapasztalattal rendelkez brigád – egyelre. Egyelre ez van! Ha valaki „fejre áll, akkor sem tudok mást nyújtani jelen pillanatban. Ezt vagy megérti valaki, vagy nem. Elnézést kértem minden „hibáért, amiket elkövettem”. Miért nem alkalmazok „retorziókat? Nos egyszer. A büntetés semmit nem csinál vissza. A büntetés nem az „igazság”. Igazságot szolgáltatni nem lehet, az igazságot cselekedni lehet egy adott pillanatban. Senki ne kérje tlem, hogy neveljem meg az alkalmazottakat, meg, hogy retorzió. Elhiszem, hogy hozzászoktatok egy ilyen társadalomban a büntetéshez, de ne mondja senki, hogy jólesett Neki, amikor büntették, mert véletlenül elszúrt valamit a munkahelyén. Nekem nem alkalmazottak dolgoznak. Én azt mondtam nekik, úgy gyertek ide, hogy nekem társak kellenek. Ennek megfelelen egy fillérrel sem viszek több fizetést haza, mint K. St! Ha valamiért megválnék tlük, az nem az lesz, mert kezdként elrontottak valamit. Azt mondtam Nekik: ha hazudnak nekem, ha nem jönnek dolgozni… akkor válok meg tlük, de akkor szívfájdalom nélkül. Azért, mert véletlenül elégetnek egy fasírtot, vagy rosszul sikerül a leves, vagy a kaja kipakolása, „nem bántom ket”. Igaz, megbeszélem velük mindig, mi az, amit elrontottunk, és ösztönzöm ket arra, hogy a jövben jobban figyeljenek.

Számomra a beteg klubtag ugyanolyan fontos, mint az egészséges…, de nem ragaszkodok senkihez. Ha valaki úgy érzi, hogy nem jó neki az, amit nyújtani tudunk, tegyen belátása szerint, és ha nincs más megoldás, nyugodt szívvel álljon tovább. Aztán jöjjön vissza, ha úgy érzi, most már jobb lehet a „szolgáltatás”, ami nem „szolgáltatás”. A részemrl én mindenkit szívesen látok, könnyen fogadok be, és „könnyen is engedek el”. Nem veregettem vállon magam akkor, amikor elismeréseiteket nyilvánítottátok ki. És nem fogom elmarasztalni magam, amikor valaki épp lehord. Engedjétek meg, hogy hadd ne azonosuljak azzal, amit más mond rólam, mert mindenki másmilyennek tart. Elég volt eddig az életben úgy élni, hogy másnak megfeleljek, már nem akarok senkinek többé. 

Persze ez nem jelenti azt, hogy ne tegyek meg minden tlem telhett mindenkiért, akiért csak tudok!



 Vissza a Klubhoz!