Vissza a fő oldalra!

oktatási rendszerünkröl


Az oktatási rendszerünkről

 

Mint mindig, itt is előre bocsátom, hogy csupán észrevételeket teszek, javasolok a következő sorokban, és nem bírálok, nem kritizálok!

Bármit is írok le, nem jelenti azt, hogy a Világ ne lenne tökéletes számomra úgy, ahogy van.

 

Észrevételeimet, javaslataimat csupán azért teszem meg, hogy rámutassak – véleményem szerint – hol teszünk „társadalomként” az életben olyan dolgokat, melyek akadályozzák azt, amit emberként megélni szeretnénk (mint: szeretet, béke, harmónia, félelem nélküliség…).

 

Senki ne idegesítse magát a leírtakon, hiszen ezek az én meglátásaim, melynek valóságtartalma csupán annyi, amennyit elhisznek belőle.

Ugyan akkor felhívom a figyelmet, hogy a világot az ember gondolatai építik fel maga köré, a gondolat, mi nem más, mint „HIT”.

Mit hiszel?

Mit gondolsz?

Számodra az a valóság.

 

Ebből következik aztán, hogy egy „Új Világhoz” új gondolatok kellenek, mert a mostaniak, ezt a valóságot szülték, ami nem éppen szenvedésmentes, sokak számára.

 

Igyekszem más gondolatokat „hinteni”, mint amit elültettek bennetek, sok-sok éven keresztül.

 

Intézményesítetünk is „gondolat elültető” rendszert, melyet oktatási rendszernek, iskolának neveztünk el.

És persze ott van a média is, mely igazán sikeres az emberek irányításában.

 

Én magam nem vagyok agyoniskolázva.

Ez kitűnhet, némi kívánnivalót maga után hagyó helyesírásomból is.

De ez ne tévesszen meg senkit!

A valóságtartalmát annak, amit hall az ember ne az határozza meg, ki mondta, amit mondott.

 

Higgyétek el, hogy nagyon sok nyomor származik abból, hogy úgy döntitek el, mennyi hitelt adtok a szavaknak, hogy épp ki mondja azt.

Megnyugtat benneteket, ha „szakértő”, tudós, magas rangú politikus, tanár… mondja azt, amit mond.  Ugyan akkor, rengetek szenvedést alapoztak meg azzal, amit „mondtak”, tanítottak, elhitettek az emberekkel.

 

Magam részéről az oktatási rendszerbe nagyon fontosnak tartanám bevezetni, hogy elmondjuk a „gyerekeknek”, hogy minden, amit megtanulnak, megfigyelésekből származnak, melyekből aztán következtetéseket vontak le.

El kell mondani, hogy amit megtanulnak, azt ne kezeljék „valóságként”, csupán olyan információként, ami segítheti Őket az életben.

 

Azért kell ezt elmondani, hogy amikor szembesülnek az életben dolgokkal, és azt kezelni akarják, de érzik, hogy a tanultak szerint nem megy számukra, nyugodt lelkiismerettel hagyatkozzanak képességeikre, és ne emeljenek maguknak korlátokat azzal, amit tanítottak nekik.

 

A gyerekek, az ember képességei adottak, az érdeklődési körük meg van.

Ne mondja egy tanár sem, hogy a gyerek alkalmas, vagy nem alkalmas arra, amit választ!

 

Egy egész életet nyomorítanak meg azzal, az oktatási rendszerünkbe, hogy azt mondják: Te nem mehetsz ide, meg oda tovább tanulni, nem választhatod azt, amit szeretnél, mert rosszak voltak az eredményeid.

 

Minden egyes embernek meg kellene adni lehetőséget, hogy azzal foglalkozzon, amivel szeretne.

Inkább érezze a hobbinak, mint sem kötelességnek azt, amit munkaként végeznie kell.

 

Csak azért, mert nem tudta felmondani valakinek a versét, csak azért, mert nehezen memorizál valamit… de ugyan akkor szinte tanítás nélkül játszik valamilyen hangszeren, melyet, ha megszólaltat, a lélek „táncolni” kezd… ne tanácsoljuk el!

Ugyan engedjük már, hogy menjen – ha kell – zeneakadémiára, hiszen a zene a mindene.

Engedjük oda, és ha nem megy, akkor tanácsoljuk el.

Azt állítom, hogy az esetek 98%-ában nem lesz ilyenre (eltanácsolás) szükség.

 

Igaz, hogy a mai „vagyonelosztás”, fizetési különbségek arra ösztönözhetik a gyereket – persze a felnőttek unszolására –, hogy olyant válasszanak, mivel több pénzt kereshetnek.

Ez is orvosolható, de az már inkább politikai és nem oktatási kérdés.

 

Tehát, azt állítom, mindenkinek van valamihez adottsága, amit engedni kellene kibontakozni, anélkül, hogy különböző osztályzásokkal kategorizálnák Őket!

 

Az életbe így kikerült fiatalok kevésbé szenvednének a kötelességből végzett és jogosan „munkának” nevezett dologtól.

Az ember nem nevezi munkának azt, amit szeretetből, „hobbiként” végez.

Az ilyen dolog (hobbi) nem lemeríti az embert, hanem pont, hogy feltölti.

       

Nagyon sok felesleges dolgot tanítanak az iskolába.

Amit megtanítanak, abból meg hiányzik a bölcsesség!

 

Kész röhej számomra, hogy költők verseit, írásait elemezgetik, „találgatva”, mit is akart „üzenni” a költő. Még csak közel sem járnak sok esetben, a valósághoz találgatásaikkal.

 

Nem beszélve a történelemről, amit annyiszor „átírtunk” már!

De tömjük az agyat, és elvesszük gyermekeink legszebb éveit, amikor játszaniuk kellene, és játszva kellene tanulniuk, mint az állatok kölykeinek.

 

Ugyan akkor a legfontosabbakat még csak meg sem említjük Nekik.

Én, a magam részéről, legfontosabbnak tartom, hogy megtanulják: „kik Ők”, hogy épülnek fel (szervezetileg), hogy lehet azt egészségesen életben tartani, s ennek mi köze az étkezéshez, az érzelmeikhez, a gondolataikhoz, cselekedeteikhez… és hasonlókat.

 

Ugyan olyan fontos dolog ez, mint amikor az oroszlán kölkét vadászni tanítja, mert ha nem teszi, nem marad életben.

 

Igazán megtanulhatnák, a betegség táplálkozás kapcsolatát, az ételek élettani hatásait, de még azt is, hogy hogyan hatnak az érzelmi állapotra az ételek, hogyan befolyásolják azt, és azáltal a gondolataikat, hiszen érzelmek alapján gondolkodunk, és gondolatok alapján cselekszünk.

 

Így megérthető lesz számukra, hogy hogyan alakul ki az agresszivitás, a félelem, de még a hatalomvágy… is.

És ha megértik, kezelni is tudják azt.

 

Igen, tanítsuk meg Őket, és mutassuk be, hogy mi, mindent rontottunk el!

Hogy épültük fel a jelenlegi – élelmiszernek nem nevezhető – élelmiszert gyártó iparunkat.

Aztán hogy követte ezt a sok betegség, a gyógyszeripar, a reklám, a média, mellyel ezt a szörnyűséget a mai napig fenntartjuk.

 

Persze nem kell nagyon okosnak lenni, hogy rájöjjünk, nem lesz egy könnyű dolog, „igazságot” tanítani az iskolákban, hiszen törvényhozóink, egyben tulajdonosaik, vagy résztulajdonosaik ezeknek az iparágaknak, és a hatalomhoz pénz kell.

 

A gazdagság utáni vágy, a félelem, hogy elveszthetem, amim van (pedig erről szó sincs), a kapzsiság, hogy még több kell… nehezen mondja ki azt, ami önmagát tönkre teheti.

 

Amikor az oktatási rendszerünkről beszélünk, és annak „hiányosságait” vizsgáljuk, ne felejtsük el, hogy azok a politikusok, kik lehetővé tették, hogy a világ javainak több mint 90%-át, mindössze a világ lakóinak 1-2%-a uralja, míg az emberek 90%-a mindössze a javak 1-2%-át... jelenlegi oktatási rendszerünkből kerültek ki – esetleg mint „arany diák”.

 

Ugye milyen könnyen kiszámítható, hogy itt senkinek nem kellene nélkülöznie semmiből, de még a gazdagságot vágyók is gazdagok maradhatnának?!

 

De mi ilyen tudatú, és gondolkodású embereket neveltünk!

 

Olyanokat, kik elhiszik: ahhoz, hogy építsenek, pénzre van szükség.

Nem hogy elhiszik, de el is hitetik, másokkal, szinte bele nevelik az emberbe már gyerekkortól hogy csak minden pénzel érvényesíthető.

 

Mondok én valamit emberek!

 

A pénz nem más, mint egy festett papírdarab, melynek értékét csupán hozzáfűzött – ostoba – gondolataink adják meg.

Így engedve azt, hogy a korház a betegre dőljön, vagy vakolat essen a tanuló diák fejére.

 

Mint ha a pénz lenne az, ami újjáépíti azt mi romba dőlt, és nem az ember két keze.

Két kéz, mely otthon ül, mert nincs munkája.

Nevetséges!

Mulassatok velem!

Vagy nincs kedvetek?

 

Ugyan tanítsuk már meg gyermekeinket az iskolába, hogy a pénz csak egy eszköz, és nem „hatalom”, mert amíg ezt hisszük, ez így is marad, és a pénz a hatalommal lesz egyenlő.

Neveljünk olyan politikusokat, melyek tudni fogják, hogy a törvény, amit hoznak, azt azért, hozzák, hogy az embert szolgálja, és nem azért, hogy az ember szolgálja azt, és legyen azt kész félre tenni minden olyan pillanatban – ha csak egy pillanatra is –, mikor tudja, nem szolgálja az emberek érdekeit. 

 

Nagyon kevés esély van, hogy olyan ember olvassa el ezeket a sorokat, akik tudatosan teszik mindezt az emberekkel.

Úgy, hogy akiket felhasználnak hatalmuk, és rendszerük fenntartásához, még csak nem is tudják, mit/kit szolgálnak valójában.

De ha netán egy is olvassa közülük ezt, arra kérem: „Engedje el az Embereket!”

 

a „Bolond”


Vissza a fő oldalra!