Vissza a fő oldalra!

2. rész

 

EMBEREK!

Ki mondja mindezt, ami majd „elhangzik”?

            Higgyétek el teljesen mindegy, ki vagyok. Személyembõl csak következtetéseket, elõítéleteket alkotnátok, mely megfojtaná kezdeményezésemet anélkül, hogy próba elõzné azt meg.

Rendkívül nehéz dolgom van, mert valami olyasmit kell tennem, amire azt mondták, hogy: "Lehetetlen!"

Meg akarlak gyõzni benneteket arról, hogy: Nem jó úton járunk, az Élet szép, de a világ hamarosan elpusztul, ha nem teszünk valamit.

            Ahhoz, hogy ez sikerüljön feltétlenül meg kell tennetek valamit! Együtt kell mûködnötök egy kicsit!

Félre kell tenni "agyatokat". Bekel csukni ugyan úgy, mint, ha szemeteket csuknátok be, mint ahogy honatyáinkat is arra kértem az elején! Bekel csukni, mert ésszel nem fogjátok megérteni azt, amirõl beszélni akarok nektek, legyetek is bármilyen okosak. A szívetekre kel hallgatnotok, mert minden, amit elmondok a szív húrjait pengeti majd meg. Ezért onnan hozzatok döntést.

Nem fogok felesleges dolgokat mondani, ami ne ide tartozna, ne ahhoz tartozna, hogy döntsetek valamiben, döntsetek érdemben és félelem nélkül.

            Nagyon fontos, hogy tudjátok: a dolgok - legyen bármi az életben - nem egyszerûen feketék vagy fehérek. E két szín között rengeteg szín és még több színárnyalat van, kezdve a sötétebbtõl a világos felé egészen a fehérig. Ezt azért mondtam el, mert egy dolog lehet rossz, de lehet jobb is, mint ami elõtte volt. Úgy kell ezt nézni, mint, ha egy létra foka lenne. Egy létra foka melyen keresztül a sötét pincébõl a felszínre, a napfényre, a világosság felé igyekeznénk.

            Meg akarlak gyõzni benneteket arról, hogy érdemes váltani, vagy, ha mi - ez a generáció - már nem is vagyunk képesek, legalább gyermekeinket neveljük másra. Meg akarom mutatni nektek saját erõtöket, s azt, hogy mire vagytok képesek, ha összefogtok.

Tudom, hogy hihetetlennek hangzik, de az ember önpusztításának egyik oka az egészség hiánya. Ezt majd részletesebben ki fogom fejteni, és be fogjátok látni, hogy mennyire igazam van. Az ok, hogy a gyerekeket választanám a változások létrehozásához, roppant egyszerû. Õk még "képlékenyek", jól alakíthatók. Mint gondolkodásban, mint életvitelben... stb.

Higgyétek el, szükség van a változásra, szükség van gyermekeink egészségének odafigyelésére, mert ma már gyermekek szenvednek olyan betegségekben, ami - állítólag - öreg kórban "illeti" meg az embert.

            Sok olyan dolgot fogtok hallani, amire néhányan azt mondják majd minek ez a "rizsa", de nem feleslegesen beszélek. Nem vagyunk egyformák. Mindenkinek különbözõ mennyiségû "oltóanyagra" van szüksége, mire belátja, hogy igen, tenni kellene valamit a jövõ érdekében és ez a valami, ott van gyermekeink kezében is.

            Mielõtt tovább folytatnám, olvassátok el az elõzõ oldalakon található „Uramisten! Mivé lettûnk” címû cikket, ha eddig még nem tettétek meg! Azt hiszem, híven tükrözi, az emberiség helyzetét.


            Mindaz, amit a következõkben elmondok, nagyon sokakban kelt majd visszatetszést.

Nem nagyon zavar, ha õszinte akarok lenni, csak a „szokás”, és a „kényelem” hatalmának tudok be minden nemû ellenkezést.

Nézzünk néhány dolgot!


 

- AHOGYAN ÉN LÁTOM A VILÁGOT PL.: TISZTELET...


 

Mindent a teljes õszinteségre és igazmondásra alapoztam. Az igazság "fájdalmas", ezért nagyon kevesen képesek elviselni. Valahogy úgy mûködik, mint amikor az ember beteg (fáj a feje állandóan) bekap egy pirulát, ami megszünteti a fejfájást, de az alap okot - ami természetesen szépen növekszik az ember belsejében - azt nem. Ez a "hazugság"! Enyhülést hoz, de a probléma nagyobb lesz idõrõl idõre.

Az igazság az, hogy a gyógyulás lemondásokkal jár, ezért fájdalmas az ember számára. Tehát a pirula és a hazugság, csak pillanatnyi enyhülés, önbecsapás!

Ugyan ilyen a hazugság is. Pillanatnyilag "jó" megoldás, de késõbb sokkal nagyobb bonyodalmakat okoz.

             Nézzünk egy másikat a "tiszteletet"!

Az emberek "fabrikáltak" maguknak valamit, ami jól esik lelküknek, még akkor is, ha az, hazugság.

Önöz, magáz, Tisztelt... stb.

Nézzétek csak meg, pl. a Parlamentbe az Ország szeme láttára, amikor a politikai ellenfelének intéz szavakat, mit is mond, mert "tiszteli" azt, akihez szól: "Tisztelt..." Ugyan akkor látszik a tekintetén, de nem csak a tekintetén, hanem ki is mondja negatív véleményét a "Tisztelt" személyrõl. Valóban ez a tisztelet? Tisztelni tegezve is lehet valakit. Az más téma, hogy nem igen tesznek az emberek tiszteletre méltó dolgot manapság. Nem tartozom azok aközé a személyek közé, akik a tiszteletet kötelességbõl - csak azért, mert "hivatalból" megjár - osztogassa azt. Nagyon tudom tisztelni azt, pl. amikor az ember azt teszi, amirõl beszél. Most körül lehet nézni, hány ilyen embert találtok. Legyen az: politika, vallás, egészségügy... Jó magam sem igazán vagyok ez alól kivétel. Tudom, hogy árt valami egészségemnek, mégis megeszem sokszor. De ez az én testem, és ha valami történne vele, ma már nem zúgolódnék, és a bajt is magam igyekszem orvosolni, és nem mástól várom el!

 


 

A HAZUGSÁG. A HAZUGSÁG - MINT EGYIK OKA - A PUSZTULÁSNAK, BOLDOGTALANSÁGNAK...


 

Valamikor volt az embereknek lelkiismerete. Tudjátok, az "furdalt" néha. Már akit furdalt. Ma már nagyon kevés ember rendelkezik vele.

Maradt az agy, mellyel gondolatainknak adunk "otthont" és a száj, mellyel a hangot képezzük, hogy kimondjuk gondolatainkat. Annak a maroknyi embernek a zöme, akik még halják lelkiismeretüket néha, azoknak is nagy gondjuk van vele. Ugyan is különbözõ okok miatt (megélhetés, pénz utáni vágy... stb.) hazudni kényszerülnek. Õk azok, akik háromszorosan is hazudnak - néha, gyakran - egyetlen szavukkal. Érzik mi a helyes, de arra gondolnak, ha ezt kimerik mondani, akkor...(itt a pontok helyére „képzeljetek”: megélhetés elvesztését, börtönt, erõszaktól való félelmet…stb.), ezért mást mondanak.

Így hazudnak háromszorosan.

Rosszabb a helyzet azoknál, akinek már lelkiismerete sincs! Sajnos egyre több az ilyen ember és fõleg az "agyoniskolázottak" közül kerülnek ki. Hiszen megtanulják, hogy mindenek felett állnak abban a témában, amit tanultak. Annyit tanultak, hogy megtelt az agy és a szívnek már nem maradt helye benne.

A szívnek, melybõl a lelkiismeret szólalna meg, ha... És Sajnos pont ezek az emberek kerülnek olyan helyzetbe, hogy meghatározzák mi jó nekünk, mi jó az emberiségnek. Rohamosan haladva közben a teljes pusztulás felé. Nagyon nagy tisztelet a kivételnek! Azoknak például, akik lehetõvé tették, hogy ilyen "hülyeségekkel" etessem Önöket.

 


 

ÉBRESZTÕ, SZABAD GONDOLKODNI, A TILALOM ELLENÉRE IS!


 

Ezzel a sok hülyeséggel célom van. Pont úgy, mint amikor Ti tesztek valamit, mert nem hiszem, hogy olyanokat tennétek, amivel nincs valami célotok. Volt szerencsém - rögös úton - megismerni az emberi természetet, gondolkodásmódot. Hogy is ne ismerném, mikor megadatott, hogy megismerjem.

Van, aki azt keresi majd gondolataiban miért is tenném azt amit éppen „teszek”.

Aztán hirtelen: ÁÁÁ!!! Pénzért. Õk azok, akik el sem tudják képzelni, hogy másokért éljenek. Lesz olyan, aki elhiszi - még, ha kételkedve is - amit mondok. Nekik még mûködik a lelkiismeretük. Olyan is akad, aki idegesen kiabálva: "Mit képzel ez!", s tépi szét ezt az írást... stb.

Meg szeretnék nyugtatni minden gondolatot - még, ha nem is hiszitek el -, hogy nem hajt sem anyagi, sem erkölcsi érdek. Sõt, ha õszinte akarok lenni - és ez lehet, hogy durván hangzik -, nem is érdekel, hiszitek, vagy sem amirõl beszélek, beszélni fogok. Én megpróbálom mondandómat logikára alapozni, érvekre támasztani, Ti meg mérlegeltek és úgy döntötök, ahogy akartok.

            Viszont ahhoz, hogy ezt helyesen megtudják tenni – mármint a döntést -, fel kell szabadítani gondolataikat. Fel kell szabadítani, hiszen "rabláncra fûzték" õket.

Nézzük csak a "rabszolga gyártó gépsort"! Óvoda. Kötelezõ, hiszen elõkészítõ az iskolához. Aztán iskola. Folyamatosan biztosítják, hogy mit gondolj, min gondolkozhatsz. Ezek nagyon szépen le vannak írva könyvekben. (Könyvben, ami egy másik ember, vagy emberek gondolata.) Aztán kikérdeznek, aztán megállapítják mire vagy jó - mindegy, hogy te mit szeretnél -, mire használhat a "társadalom". Eldöntik „sorsodat” annak alapján, hogy te mennyire vagy képes befogadni más "igazát". Hiszen errõl van szó, amikor könyvet olvasol! Más emberek igaz, vagy igaznak vélt gondolatait teszed „magadévá”. Arról nem is beszélve, hogy ennek hatására -gondolok itt az „osztályzásra”-, az emberek egyik része „nagy mellénnyel”, a másik része pedig gátlásokkal él, mely tönkre tesz mindent körülöttük. Minden ember másképpen gondolja, másképpen látja a dolgokat, másképpen ítél és él meg dolgokat. Csak, hogy ezt nem tehetik, hiszen megteszik helyettük mások, azok, akiket erre "képeztek" ki, „bölcseink, tudósaink…”. Évek alatt belétek verték azt, hogy tinektek nem kell gondolkodni, mert megteszik helyettetek mindig mások, megmondják, mit kell tennetek. Hányszor éreztétek úgy, hogy ez nem jó nektek, de azzal nyugtattátok meg magatokat, hogy õ tudja, hiszen neki diplomája van, õ tudós... stb. Könyörgöm! Megyünk egy álltaluk vezetett szakadék felé, mely a teljes pusztulást jelenti.

Mikor veszitek már észre, hogy igazán csak magatokra számíthattok, s bensõtökben, szívetekben, melyre olyannyira féltek hallgatni, ott a megoldás mindenre, csak féltek hallgatni rá, mert féltek a következményektõl!


 

POLITIKA, PÉNZ, PROFIT, VALLÁS, OKTATÁS, EGÉSZSÉGÜGY


Bár már az „Urak, Honatyáim” fejezetben elmondtam, de itt elismétlem még egyszer, hiszen fontos!

A pénzt, amikor feltalálták, valami nagyszerû dolognak indult, hiszen meglehetett határozni egy-egy árú értékét és tágabb lehetõségeket biztosított az árukereskedelem terén. A baj csak akkor kezdõdõt, amikor feltalálták a "profitot", a nyereséget. A pénz alapja lett: erõszaknak, háborúnak, önzésnek, kábítószerezésnek... és még sorolhatnám mi mindennek.

Amennyiben a "Gonosz" létezik, akkor a pénz lett az egyik legjobb fegyvere az emberiség romba döntésére. Az elején még az ember "diktált" a pénznek, most már a pénz "diktál" az embernek. Bolond vagyok csak azért, mert azt hiszem: ha a korház össze akar dõlni, akkor nem pénz kell, hogy felújítsuk, hanem tégla... Bolond vagyok azért, mert azt hiszem, hogy: a pénznek nincs keze. Hiszen azt állítják: "A pénz dolgozik" (gondolok itt a kamat reklámra). Hát van annak keze, hogy dolgozzon, vagy másnak kell vért izzadni ahhoz, hogy valaki kamatot vehessen fel?

Megmondom nektek, mi a profit, a nyereség! Gondoljatok arra, hogy minden, mi kis bolygónkon a földön található az egy "egész". Pl. egy egész alma. Van négy testvér. Mivel a természet tökéletes és igazságos, az almát négy egyenlõ részre osztja fel és biztosít ezzel jó megélhetést, boldogságot, egyensúlyt a négy testvér között. Az egyik, a "legokosabb" kitalálja, hogy befekteti az õ egynegyed almáját, hogy az majd profitot hoz neki. Tervét elmondja testvéreinek, hogy rávegye õket is a befektetésre. Két testvér azonnal rá áll a dologra. Persze, hogy rá áll, hiszen kapzsik. A negyedik viszont azt mondja: Nekem nem kell több. Nekem ennyit adott a természet, nekem ez bõven elég. A befektetések véget érnek, az üzletek megköttetnek.

Az eredmény!? Az ötletgazda testvérnek immár háromnegyed almája van, kettõ nincstelenné vált, s az aki nem fektette be az õ részét nem is vesztett és boldogan él. A két éhezõ, most könyörög gazdag fivérének, hogy csak annyit adjon, hogy éhen ne halljanak. De kemény az õ szíve és azt feleli: Dehogy adok "tisztességesen" megdolgoztam érte engem illet...

Megkeresik hát másik testvérüket, aki azt mondja nekik: Gyertek, jut nektek is, hiszen a természet bõkezû volt.

Hát ez a profit! Mikor jut el az emberek tudatába és ha eljutott, mikor szólal meg a lelkiismeret, hogyha többet vesznek el a "közösbõl" mint ami megilleti õket az mindig egy másik ember nyomorát hozza magával. Ne higgyétek azt, hogy boldogok, mert a félelem megöli a boldogságot és ezek az emberek félnek attól, hogy elvesztik azt, amit „becsületesen” megkerestek, s hamar oda vész a pénzért vásárolt hamis boldogság is. Éppen ezért zöme még kegyetlenebbé, kapzsibbá válik (tisztelet a kivételnek), csak, hogy megtarthassa azt, ami az övé(?).

            Anthony de Melló egy bölcs jezsuita szerzetes volt. Olyan bölcsnek tartották, hogy még egyszer Isten is tanácsért fordult hozzá.

"- Bújócskázni szeretnék az emberekkel. Mond meg nekem Thony, hova bújjak, hogy ne találjanak meg az emberek? Az egyik angyalom azt mondta: bújjak a legmagasabb hegy tetejére. Egy másik: bújjak a tenger legmélyebb fekete zugába. A harmadik: bújjak a hold mögé. A negyedik azt tanácsolta: bújjak a legtávolabbi csillag mögé. Te mit tanácsolsz, hova bújjak?

- Bújj az emberek szívébe az lesz a legutolsó hely, ahol keresni fognak." (Megjegyzem igaza volt!)

            Ez a bölcs ember a következõket mondta az emberiség pusztulásáról:

"Az emberiséget a következõ dolgok semmisítik meg:

Az elv nélküli politika,

a munka nélküli jó lét,

az együtt érzés nélküli fejlõdés,

a csend nélküli tanulás,

az erõszakkal teli vallás

és a tudatosság nélküli Isten imádat."

Ebbõl a hat dologból, amit Thony mondott sokan nem is értenek meg egyet, kettõt, ezért fussunk végig rajta!

           


 

"ELV NÉLKÜLI POLITIKA"


 

Hasonlatosnak tartom, mint amikor az orvos a dohányzás káros mivoltára emlékeztet, ugyanakkor alig várja, hogy rágyújthasson.

            Írtam nemrégiben (még a Horn kormánynak. 1. részben található) egy levelet, melyben - többek közt - kifejtettem milyen "honatyának" lenni. Jobban mondva, milyennek kellene lenni. Véleményem szerint, aki az emberek élére áll, az olyan legyen, mint a családfõ. Vegye tudomásul, hogy egy csapásra rengeteg "gyereke" lett, akiket el kell látnia, ugyan úgy, mint, ha a sajátjai lennének, hiszen ehhez megfelelõ "méretû" pénztálcát és megfelelõ "méretû" hatalmat kapott.

Mivel így gondolom, biztos nem arattam sikert annak idején, pl. ezekkel a mondataimmal:

            "Az én apám, amikor még gyerekek voltunk és mielõtt leült enni, mindig megkérdezte anyámat, hogy a gyerekek ettek-e? Ezt a kérdést azért tette fel, mert hatan voltunk testvérek és bizony nem igen volt mit a tejbe aprítani. Ha mi már ettünk, és ha maradt, evett õ is. Sokszor elvert szíjjal mikor éppen saját törvényeit tartatta be velem, de igazi apa volt, nagy szívvel. Ti viszont honatyáim oda ültök az üsthöz, jóllaktok, s, ha maradt ehetsz te is fiam. Közben "gyermekeitek" éhen halnak, vagy éppen megfagynak egy híd alatt, mert hajléktalanok.

Ha azt mondjátok, hogy ennyi, meg ennyi a létminimum, akkor legyetek ti az elsõk, mutassátok meg gyermekeiteknek, hogyan kell belõle megélni, hogy ne zúgolódjanak. Ugye értitek, mit tartok én "elvnek"!

 

 


"A MUNKA NÉLKÜLI JÓLÉT."


 

            Nézzük igaza volt e a "munka nélküli jólétben" Thonynak!? Mi az a kamat, ami a "tisztességgel" megszerzett milliókat illeti. Nem munkanélküli jó lét? És bérbe adni valamit busás haszonnal (pl. épület), nem munka nélküli jó lét? Stb.

És meg van az együtt érzés nélküli fejlõdés?      

Vagy nem folyt, ezer és ezer ember vére a vallás nevében. Vagy hol van a tudatos Isten imádat? Tudatos, vagy éppen azt vesszük be, amit a "szánkba rágnak ezen a téren is!? Az a baj embertársaim, hogy bevesztek mindent anélkül, hogy megvizsgálnátok, legyen az orvosság, vagy "ige"!

 


 

"A CSEND NÉLKÜKI TANULÁS"


 

            Nem véletlenül hagytam utoljára azt, amit nagyon sokan nem értenek meg Thony idézetébõl.

"A csend nélküli tanulás." Kérdeztem én "parasztot" és diplomás embereket is, de nem tudták közülük sokan megmondani mit is jelent.

Két iskolát is jár az ember egyszerre. Az egyiket az emberek "alkották", a másik viszont az "ÉLET" iskolája.

Nemrégiben beszélgettem egy fiatal tanárnõvel, aki szakított szerelmével és igen szenvedett, mire kiheverte a "fájdalmat". Miközben beszélgettünk "elejtette" a következõ gondolatot: "Többet soha nem fog így járni, mert rengeteget tanultam ebbõl a kapcsolatból." Én erre elkezdtem nevetni, és azt mondtam: "Azt jónak tartod, hogy tanultál belõle?" Igennel válaszolt. Akkor hol van itt a rossz!? - kérdeztem. Jegyezd meg - mondtam neki miközben elgondolkodott -, hogy a rossz dolgok nem léteznek, mert abból csak tanulhatsz. Ez az élet iskolája. Azon is elgondolkozhatsz, hogy kit hibáztatsz, hiszen te akartad ezt az egészet!

"Végül is igazad van." - mondta.

Amikor csendben tanul az ember, nem ellenkezik a SORS "kegyetlenségeivel” szemben, hanem elgondolkodik. S, ha ezt megteszi tiszta szívbõl, akkor rájön, hogy senkit nem hibáztathat az õt ért kellemetlenségek miatt, hiszen õ maga alapozta azt meg. És arra is rájöhet, hogy mennyit lehet belõle tanulni! Sõt egy idõ után rájön arra is, hogy amikor ellenkezik a SORS által jól megérdemelt szenvedéseknek, újabb szenvedéseket alapoz meg magának. Nagyon röviden ez az "ÉLET ISKOLÁJA". Amit leteszek az asztalra, azt vehettek fel onnan. "Ki szelet vet, vihart arat."

 


 

- A BOLDOGSÁG KERESÉSE, VALLÁSBAN ÉS EGYÉB MÓDON.


 

A boldogság meglelése az élet iskolájában van. Erre mi történik!? Van, aki a vallásban - ami egyébként helyes is lenne, de nem a templomban - keresi. És van, aki pénzért akarja megvenni. Aki nagyon ostoba az még mindig a pénzért kiabálna inkább az elmondottak után is.

            Megpróbáltam összeállítani a boldogság titkát.

1.  AKKOR VÁLIK A VILÁG SZÉPPÉ SZÁMODRA, HA TE MAGAD IS MEGSZÉPÜLSZ

2.  A SZERETETT - MELYRE ÚGY VÁGYSZ - CSAK ÚGY LÉTEZHET SZÁMODRA, HA KIÛZÖD SZÍVEDBÕL A GYÛLÖLETET.

3.  HA JÓT AKARSZ, JÓNAK KEL LENNED.

4.  A GOND ÚGY KELETKEZIK, HOGY GONDOT CSINÁLSZ MAGADNAK.

5.  A KÉNYELMET ÚGY TUDOD MEGVALÓSÍTANI A LEGKÖNNYEBBEN, HA LEMONDASZ RÓLA.

6.  A TÉGED ÉRT VÁDASKODÁS MEGSZÛNIK, HA NEM VÁDOLSZ TÖBBÉ SENKIT.

7.  AMIKOR MÁR NEM RAGASZKODSZ SEMMIHEZ, NEM TUDNAK MEGLOPNI TÖBBÉ.

8.  AKKOR NEM ÍTÉL EL SENKI, HA NEM ÍTÉLSZ EL SENKIT.

EBBÕL KÖVETKEZIK: HA NEM AKAROD, HOGY MEGÍTÉLJENEK, NE ÍTÉLJ MEG SENKIT.

9.  AMIKOR MÁSNAK NEM OKOZOL SZENVEDÉST, MEGSZÛNIK SZENVEDÉSED.

10.  AMIKOR MÁSNAK NEM OKOZOL CSALÓDÁST, TE SEM CSALÓDSZ TÖBBÉ.

11.  A REMÉNY AZ, AMI ÉLTET, A HIT AZ, AMI ELVEZET IDÁIG.

12.  A FÁJDALOM, FIGYELMEZTETÉS, HOGY ROSSZUL CSINÁLSZ VALAMIT,

A ROSSZ PEDIG NEM LÉTEZIK, MERT ABBÓL MINDIG TANULHATSZ VALAMIT.

Ez a boldogság, ezek másoktól való elvárása a csalódás.

            Ekkora hülyeséget, gondolják sokan. Õk azok, akik az állítják, hogy könnyebb szõnyeggel leteríteni a földet, mint cipõt húzni a lábukra.

            Nagyon sokan érvelnek - és adják fel egybõl a gondolkodást - azzal, hogy kitudja hol az igazság, hiszen az egyik ezt mondja, a másik azt, hát kinek higgyek? Higgyetek saját magatoknak, de vigyázzatok, mert a gondolataitok becsapnak nagyon sokszor benneteket! Ezért tegyetek próbát, kóstoljátok meg azt, aminek az „ízét” tudni akarjátok, mert amit érezni fogtok az lesz az igazság! Mert milyen dolog az: amikor a cukrász mester vitatkozik a lakatos mesterrel a lakatos szakmájáról, annak szakmai fogásairól? Milyen dolog: más igazát - legalább is általa annak vélt -, vitatni, elbírálni, véleményt mondani, ha nem néztünk utána! Tehát: kóstold meg azt a "pudingot" és úgy ítéld meg az ízét, s ne elmondások alapján! Vagy úgy gondolod, hogy kényelmesebb mástól megtudni?

És eszébe jutott e már valakinek, hogy milyen árat füzet ezért a "kényelemért"?

            Ma - sajnos - minden téren káosz uralkodik.

            Meg lehet nézni, pl. hány vallásképviselet van. Mind egy fajta igazságot hívatott képviselni, abból viszont csak egy van. Így, ha mondjuk 200 vallásképviselet van, akkor a legjobb esetben 199 téved, és hamisat terjeszt. Azok, akik hozzájuk fordulnak, mit kapnak vajon? Megtalálják azt, amit keresnek?

Egyszer megpróbáltam megmagyarázni egy papnak, hogy miért nem találnak igazi boldogságot náluk az emberek.

Azt kérdeztem tõle: "- Belátja e, hogy pénz alapja lett erõszaknak, szenvedésnek, kábítószerezésnek, háborúnak?

De még sorolhatnám mi mindennek.

- Feltétlenül, ez így van - hangzott a válasz.

- S, azt, hogy a pénz lett a legjobb "fegyvere" a Gonosznak ahhoz, hogy az emberiséget romba döntse?

- Tulajdonképpen, igen.

- Akkor azt árulja el nekem: miért hordozzák körbe a persejt, s miért kell fûzetni az embereknek, ha Isten elõtt akarnak házasodni, vagy éppen gyermekeiket akarják megkeresztelni? Különben is Isten elõtt nincs titok maguk szerint, akkor minek ez az egész? Istennek a Gonosz valutájára van szüksége maga szerint, hogy az igazságot terjessze, vagy, hogy templomot építsen?

De mondja meg nekem õszintén azt is: abban a nagy lelki tisztaságban, amiben maguk élnek, hogy fér meg az, hogy a szegénység erényérõl prédikálnak, külön repülõgéppel járnak, bársonyszõnyeget terítenek eléjük, miközben testõrök védik meg a gonosz gyilkostól, ki ott leselkedik valahol a hívek között, várva arra, hogy mikor csaphat le. Miért nem védi meg Isten a földi helytartóját?

Ilyen "tiszta " lelkiismerettel feloldozni valakit bûnei alól? Nem szólal meg a lelkiismeret, hogy az a szegény szerencsétlen lelkileg megkönnyebbülve elmegy, s másnap, vagy rögtön ahogy kijön a templomból elüti egy autó és a további életét egy tolókocsiban éli le. Hogy van ez? Isten megbocsátott, de a Sors nem? Hát ki az úr?

És szegény el sem tudja képzelni, mivel szolgált rá arra, hogy így járt, s ami szomorú, maguk sem tudják meg mondani nekik. Lehet, hogy többet nem teszi be a lábát az illetõ a templomba, de elkezd gondolkodni, az biztos.

Erre a kérdés sorozatomra mi volt a válasz?

"- Távozz tõlem Sátán!"

Ennyit a papi „segítségrõl”! Ha valaki végre kezdi „kapizsgálni”, hogy valami nincs rendben, az egybõl a sátán követõje lesz.

Azért a kapuban megnyugtatott, hogy imádkozni fog lelki üdvömért.

"- Ne fáradjon, mert az, az én dolgom - mondtam. Van így is elég "munkája"!"

Istenem, hogy lehetek olyan hülye, hogy Isten földi helytartójának magyarázok arról, hogy milyen rosszul csinálja azt, amit csinál. Természetesen - mivel a dolgok nem feketék vagy fehérek -, még mindig jobb, ha az ember templomba jár, mintha tömeggyilkos, vagy tolvaj lenne. Ezért be kell látnom, hogy szükség van rájuk.

Az viszont, a "kulcs" amit mutogatnak nem nyitja a mennyország kapuját, az biztos. Nem hogy másokat nem tudnak beengedni, de õk maguk sem jutnak be oda szerintem.

            Én valahogy úgy tartom, hogy lelki üdvünket cselekedeteink szennyezik, vagy tisztítják.

            Ezek után ne is csodálkozzak azon, hogy bolondnak tartanak? Igaz?

Ettõl függetlenül én így gondolkodom ma az ÉLET minden terén.

„Nagyon hivatalos” politikustól kaptam ezt a kérdést:

"- Csak nem azt akarja mondani, hogy minden szakember téved, és maga tudja az igazságot?

- Szó sincs róla - feleltem. Én csak azt tudom, hogy minél több dologra jöttem rá az életben, annál jobban rájöttem, hogy mennyire nem tudok semmit az életrõl, mert egyre több lett a kérdésem: a "miért".

Talán csak annyival lettem „több”, hogy rájöttem: két fajta igazság van. Egy egyetemes, törvényszerûség - mint pl. a Föld gömbölyû-, mely az élethez jár. És egy, az ember agya által igaznak vélt dolog.

A kettõ egymástól függetlenül mûködik, de mindenfajta eltérés e kettõ között: szenvedést, nyomort és pusztulást von maga után.

Éppen ezért: elnök "úr" tudós "úr", doktor "úr", plébános "úr" tehetsz bár mit, mert amíg nem ez szolgál alapul tevékenységednek a „természeti törvény”, hanem inkább a pénz, szenvedni fognak az emberek. Vagy elfogadod ezt, vagy szenvedsz, nincs „BOLDOGSÁG” és pusztulsz!

 


 

RABSZOLGÁKKÁ VÁLTUNK.


 

            A ma emberének rosszabb, mint a régi rabszolgatartó társadalomban tartott rabszolgáknak, hiszen õk tudatában éltek annak, hogy õk rabszolgák, s tudták, hogy mi várhat rájuk. Ugyan ezeket mi nem mondhatjuk el magunkról.

            Mennyi mindent adott a természet és nézzétek meg milyen nincstelenné váltatok. Kaptatok életet, szabadságot, szabad akaratot, döntést a dolgok felett, egészséget, bõséget és még Isten tudja mit.

Most mondjátok meg: mitek van? Van házad, van autód, nyaralód, jó állásod, kényelmed...

De biztos, hogy van? Milyen tulajdon az, amit bármelyik pillanatban elveszíthetsz, máról holnapra? Próbáld csak meg nem fûzetni a csekket, az adót, meg ezt, meg azt! Úgy elvisznek mindent tõled, csak úgy zuhog.

Hiába fûzetted ki, folyt érte a verejtéked, izzattál érte vért - már aki izzadt! -, jegyezd meg: nem a tiéd!

Ahogy az állásod elveszítheted, ugyan úgy veszthetsz el mindent ma.

Még a gyerek sem a tiéd, akit megszültél. Próbáld csak nem elvinni egy kötelezõ oltásra, vagy kerülj az utcára fûzetés képtelenség miatt. Úgy elveszik tõled gyermeked (természetesen az õ érdekében): csak úgy zuhog.

Most mondjátok meg õszintén: akkor mitek van?

Mit mondasz? Néha jogos. Akkor ne felejtsd el: ma én holnap te.

Többen megkérdezték tõlem: "- Honnan tudod, hogy helyes, amit te csinálsz, jó úton jársz.?

- Sehonnan. Én csak azt tudom, hogy én mit találtam, s az, mit jelent nekem. Elmondani szavakkal nem lehet, mint ahogy a rózsa illatát sem. Egy dolog van azért, ami mellettem szól. Ez pedig a következõ:

Valaki megkérdezte Thonyt a bölcs szerzetest: - Honnan tudhatom, hogy jó úton járok?

- Azt soha nem tudhatod, de, ha hátra fordulsz és sokan követnek, akkor biztos, hogy eltévedtél.

Nos, nem hiszem, hogy mostanában „hátra kell nézzek”, nem igazán akad követõm. De bánja kutya!


 

TERMÉSZETES ÉS ALTERNATÍV GYÓGYMÓDOK.


 

Vajon melyiket válasszam?

            Feltétlenül ki kell hangsúlyoznom, hogy nem vagyok elfogult a természetes gyógymódokkal szemben, még akkor sem, ha gyógyulásomat - mely az orvosok szerint lehetetlen volt - annak köszönhetem.

Elõrebocsátanám azt is, hogy mint az orvosok - tisztelet a kivételnek -, mint a természetgyógyászok többségének szemében fekete báránynak számítok.

Törekvéseim közé tartozik: azok a hiteles természetgyógyászok - aki ma Magyarországon élnek - összekapcsolása azokkal az orvosokkal, akik nem zárkóznak el a természetes gyógymódok elõl és hajlandóak együtt mûködni.

            A következõ képen látom, ma a helyzetet e téren buta kis kobakommal.

A természetgyógyászok kilencven százaléka pénzéhes sarlatán. Amikor ezt a mondatomat kimondom, elsõként azok figyeljenek oda mit is tesznek valójában, akik bepörögnek, vagy sértve érzik magukat bármilyen formában  ennek hallatán, mert õk biztos, hogy közéjük tartoznak. Pl. Aki ilyent üzen nekem, hogy: "Mit pofázok én a természetgyógyászatról, mikor nem is vagyok természetgyógyász!" Már jó, ha elgondolkodik, hogy õ maga közéjük tartozik e! Nem tartok attól hiteles természetgyógyásznak valakit, hogy újságon keresztül is azt bizonygatja kik voltak a tanáraik, kiktõl tanult, mert az, semmi esetre sem bizonyítja azt, hogy õ maga mit tud. Még kevésbé tartom annak azt, aki miután sikeresen vett egy, az Állam által

kitûzött akadályt elsõként - gondolok itt a kötelezõ vizsgára - és utána kijelentést tesz a médián keresztül az olvasók felé: "Ne felejtsék el elkérni az engedélyüket a természetgyógyásztól, mielõtt igénybe akarják venni szolgáltatásait!"

Pár napja, "mint kivert kutya a barangolt velük együtt a „sivatagban”, jóban, rosszban, s amikor az oázis hídjához értek gyorsan átszaladt és fel akarta gyújtani maga mögött a hidat, mert minden vizet õ maga akart kiinni." Bizonyára értitek, mire célzok ezzel.

Az igazi természetgyógyászok java részét az élet tanította és a szív és az ember és a természet az elsõ számukra, mindez képmutatás nélkül! Nagyon kevés ilyen természetgyógyászt találni!

            Az orvosokról, csak annyit és ezt nem én mondom! "Orvos, elõbb gyógyítsd meg magad!" Ha én nem is az orvosok többsége tudja, ki mondta ezt, hiszen rá alapozták a mai orvostudományt. Annyit fûzök hozzá: Sikerült e ez szerintetek, vagy ugyan abban a betegségekkel küszködnek, melyeket gyógyítani próbálnak!?

Szomorú csak azért vagyok, mert tudják, hogy a helytelen táplálkozás az ok fõként, mégsem történik semmilyen tõsgyökeres változás ezen a téren. S még jobban szomorító, hogy a háttérben anyagi érdek húzódik meg elsõsorban. De ide tartozik a félelem is. Ilyen, mint: féltékenység, presztízsvesztés... és még sorolhatnám.

 


 

A FÕORVOS, AKI EGYÜTT MÛKÖDÖTT VOLNA, HA...

(részlet az 1. részbõl)


           

            Mondok egy konkrét példát, hogy szörnyülködjetek!

Nemrégiben a Kapos Rádióban egy interjút hallottam. mely egy fõorvossal készült és a lábszárfekélyrõl és annak gyógyíthatatlanságáról volt szó. Még egy klub is létre jött, mely szegény szerencsétlen embereket hivatott szolgálni.

Betelefonáltam és arra kértem a fõorvos "urat" - miután elmondtam törekvéseimet, a hiteles természetgyógyászok és az érdeklõdõ orvosok „összekapcsolásáról” -, hogy próbáljuk ki a természetes gyógymódot is.

Nem zárkózik el - mondta a telefonba. Meg is kerestem mindig abban az idõben, amit megadott, de soha nem ért rá. Orvos ide, vagy oda nem, szép dolog ilyeneket csinálni. Talán itt meg is értitek, hogy miért nem osztogatom, csak úgy a tiszteletet mindenkinek. Végül is a harmadik ilyen alkalommal megadott egy idõpontot, mely a lábszárfekélyesek klub délutánja volt. El is mentem. Jött is a fõorvos "úr" több kollegájával együtt, s jöttek a betegek is szép számmal. (Fantasztikus, hogy milyen ronda tud lenni egy lábszár fekély. Nem csodálom, hogy ennyire zárkózottakká váltak ezek az emberek.)      

Végül is szánt rám idõt mindjárt az elején, még mielõtt a betegek elkezdtek jönni.

Próbáltam bevezetni egy másik fajta a természetes gyógymódot, de mindjárt az elején megemlítette az elsõ vehetetlen akadályt. Ugyan is a klubot egy cég támogatta anyagilag. Méghozzá az a cég, melynek a termékével a gyógyítást kísérlik meg újra, hozzá fûzöm, hogy több, kevesebb sikerrel.

Hoppá! Az elsõ igazi akadály, hogy ezek a szerencsétlenek hozzá juthassanak a mindent megváltó gyógyuláshoz!

„Hogy nézne az ki, hogy valaki támogatja a klubot, és mégis mástól gyógyulnának a betegek!” –mondja a fõorvos úr.

Ugye értitek!?

Nem akartam hinni a fülemnek mikor ezeket a kijelentéseket hallottam. Kedves lábszárfekélyesek! Sajnálom, de szó sem lehet a gyógyulásotokról, amíg a pénz diktál, vagy fel nem ébredtek végre és kerestek más járható utat gyógyulásotok felé!

Egyébként feltételezem, hogy az ott lévõ orvosok sem "kommunista szombatot", vagy kötelezõ társadalmi munkát végeztek jól megérdemelt pihenési idejükben. Ha igen, akkor tisztelet érte.

            Aztán megjött a tévé és rám már nem maradt idõ, így hát megvártam a végét, s közben figyeltem a tisztelettudó és odaadó beszélgetéseket a betegek és orvosok között, a kötözések közben.

"Á! X néni! Mi újság? Nézzük csak! Milyen szépen javul, kezd megszáradni. Igen -mondta a nénike-, de nézze csak, itt meg kijött egy másik közvetlenül mellette. Igen sajnos - mondta a fiatal doktor "úr". De nézze csak ez milyen szépen gyógyul, s most kap megint egy új szert és még fûzetnie sem kell, mert a cég ajándéka. Ez biztos segíteni fog..." Valahogy így zajlott le az összejövetel. A háttérben a gyártó cég az új termékével, elõtérben a mindent tudó orvos, központban pedig a gyógyulni akaró - de csak Isten tudja: miért nem tudó - beteg.

            Aztán szép lassan minden beteg elmegy, s szenved tovább immár egy új reménnyel. Közben szívem szakad meg, hogy megint mindent a pénz határoz meg, és én nem szólhatok nekik, a betegeknek:

Várjatok! Gyógyítható!

De nem vártam hiába, mert megint idõt szánnak rám. Igaz én csak a fõorvos "úrral" kívántam beszélni, de így is jó.

Természetesen nagyon hamar váltam gúny tárgyává a doktor urak közt, de ez engem nem zavart, hiszen én merészkedtem közéjük.

Fantasztikus, hogy megfér a gúny a tiszteletben.

Megpróbáltam bevezetni mondandómat, mert én nem szeretek kihagyni egy fázist sem, nehogy a logika elvesszen abban, amit mondok. De -sajna- hamar elfogyott a türelem.

„Ez biztos hosszúra nyúlna, jegyzik meg közösen beleegyezve, majd máskor folytatjuk,  mert most nincs idõnk.” - mondta a fõorvos „úr”. (Csak tudnám, miért van idézõ jelbe téve az, hogy Úr?)

Hát, hogy is lenne idejük, hiszen ezt ez idõt senki nem füzeti amit velem töltenek miközben "hülyeségeket" hallgatnak.

"Megbeszélem a kollegákkal és hívjon fel egy hét múlva!" - Volt az utolsó szó.

            Miért is "erõlködtem" annyira én? Mit is akartam?

Az én esetem a gyógyulásommal nem statisztika. De ha tudnák hány olyan ember van, hozzám hasonló, kik nem "statisztikák". Amennyiben egy orvos csinál egy látványos - elvileg lehetetlen - gyógyítást az azonnal statisztika, melybe rögtön milliárdokat lehet beleölni, és „piacra” lehet dobni az eljárást.

Nem kértem többet, csak azt, hogy kísérjék figyelemmel és publikálják az eredményt amellett, hogy ellenõrzik: nem tesz kárt a javasolt természetes gyógymód.

Nagyon nehéz, hiszen õk a tudósai annak, amirõl én a nyolc általánosommal beszélek.

Nehéz a belátás, a nagy mellényt levetni, nehéz leereszkedni egy bolond szintjére, pedig amirõl beszélek csak itt érthetõ meg. Nézzétek csak meg milyen bolondok voltak azok, kik elõször akartak a levegõbe emelkedni, mint egy madár. Hittek benne és repültek. Nem tudjátok elképzelni azt sem, hogy a ma az emberiség által használt legnagyobb találmányok zömének az alapja egyszerû hétköznapi emberek ötleteibõl származnak. Csak õk "nem jogosultak" arra, hogy ennyi eszük legyen, így mindig a megfelelõ helyre tették a dolgokat az illetékes elvtársak, mikor bizonyítást nyert az, amirõl beszéltek.


 

AZ EMBERISÉG PUSZTULÁSA ÉS AZ ÍZLELÕ BIMBÓK KÖZTI KAPCSOLAT.


 

            Már említettem a pénzt, mint egyik oka a pusztulásnak.

Lehet, hogy sokan megmosolyogjátok majd, de mégis megemlítek egy másik okot is. Ez pedig: az a nyelvünkön lévõ ízlelõ bimbók.

Tagadhatatlan tény, hogy a helytelen és mértéktelen táplálkozás egyik fõ oka a betegségek kialakulásának.

Most valljátok be õszintén, mennyi mindent összezabálunk, csak az íz miatt. Még olyanokat is, melyekrõl tudjuk, hogy fogyasztása káros.

Sajnos az ízlelõ bimbókat a durva és mesterséges fûszerekkel tönkre tettük. Ilyen a só, az ecet, a cukor... stb.

Már akkor is eszünk, ha nem vagyunk éhesek. A természetes ízek csapnivalóvá váltak számunkra. Nézzétek meg gyermekeiteket, és ne csodálkozzatok azon, hogy a cukor után nem találják édesnek az epret.

Ha ezeket figyelembe veszitek, rájöttök, mennyi kárt okoztok szervezetetekben, mely a hosszú évek alatt, - de lehet rövidebb idõ is - betegségeket alapoz meg, ill. hoz létre bennetek.

            Kevesen tudják, de a gondolkodás, a gondolkodásmód és az egészség hiánya is összefügg, méghozzá nem is kis, mondhatnám teljes mértékben.

Gondolj csak bele: mikor levert vagy - és ez nem egészséges állapot -, fáj a fejed, beteg vagy, egyszerûen nem vagy képes gondolkodni, mert fáraszt. Nem vagy képes egy levelet megírni olyankor, nem megy a sakkozás, mert nem jutnak eszedbe a lépések, egyszerûen nincs logika... stb.

Feltétlenül tudomásul kell, hogy vedd: a beteg embernek a gondolkodás menete is beteges, hiányos, nem teljes értékû.

Most pedig vegyetek tudomásul még egy tényt, hogy: ma szinte nem találni egészséges embert a földön.

Az íriszdiagnosztika egy elfogadott dolog világszerte, s így határozza meg az egészséges ember íriszét.

Megjegyzem: ezt is magyar ember találta fel, s mégis a magyar orvosok gördítenek a legtöbb akadályt ennek a csodálatos, gyors, fájdalommentes, olcsó diagnosztikai módszernek.

Az egészséges (fehér) ember írisze égszínkék, a fodor szegély - mely a pupillát vesz körül – szabályos, egyenletes kör, a rostszálak teljesen egyenesek és zártak. Körülnézhettek, hogy találtok-e ilyent. Nem fogtok egyetlen egyet sem, mert már az elszennyezett környezeti hatások, az öröklött hajlamok lehetetlenné tették.

De hát, még egyszer: nincs egészség, nincs egészséges tudat!

Innen ez a nagymértékû környezet és önpusztítási hajlam az emberben.

 


 

 AURA, BETEGSÉG, GONDOLKODÁS, TÁPLÁLKOZÁS... ÖSSZEFÜGGÉS.


 

            Azt mondtam, hogy csak olyan dolgokat fokok mondani nektek, amiket elengedhetetlennek tartok ahhoz, hogy meggyõzzelek benneteket, érdemes „váltani”.

Amit ez után mondok fontos azért, hogy megértsétek az összefüggéseket!

            Sokszor hivatkoznak lelki eredetû problémákra az orvosok, de, hogy mirõl is beszélnek azt, nem tudják pontosan. A lélek nem más, mint életerõ. Bizonyára többen is hallottátok az a szót, hogy aura?

Ez a testet körbe vevõ energia burok, talán így mondhatnám. Létezése - mióta eszközök segítségével kimutatható lett - nem vitatott.

 

Vannak olyan emberek, akik látják is. Van, aki jobban, s van, aki kevésbé jól, de látja.

Nincs köztetek szinte olyan, aki ne érezte volna még a létezését, annak ellenére, hogy az egészség hiánya tompítja az érzékelési lehetõségét. Bizonyára elõfordult veletek a következõ: valaki a hátad mögé lépett úgy, hogy nem vetted észre, de egyszerûen megérezted és hátrafordultál. Nos ez a fizikai testen is túlnyúló sugárzás az aura, az életerõ az érzékek hordozója, az "érzékek birodalma". Itt képzõdnek a gondolatok is, melyet olyan hevesen keresnek a kutatók. Ennek az aurának a nagysága egyéni, az átlag embereknél kb. 50 cm. Amikor valaki a hátad mögé lép, bekerül az aurádba, megérzed. Feltéve, ha nem szennyezted el annyira, hogy erre képtelenné válj.

Kérdezettek meg embereket, akiknek amputálták valamelyik végtagját! Furcsa dolgokat mondhatnak nektek.

Ilyeneket, mint: viszket, zsibbad... stb. Pedig nincs is meg.

Ugyan úgy, mint a fizikai testnek ennek az un. léleknek is van tápláléka. Amennyiben ezt nem kapja meg, legyengül, s az ember energia szegénnyé válik. Tudni kell a következõ dolgokat is!

Nem csak az emberi testet veszi körül ilyen energia burok, hanem az állatokat is. S nemcsak az állatokat, de a növényeket is, de még a köveket, ásványokat is. De még a Földet is! Tehát mindent, amit még az ember nem pusztított el.

Hangsúlyozom ezek tények, melyet már a társadalom gyöngyszemei, a tudósok is belátnak.

            Elgondolkodtató a következõ dolog. Ha ez így van, akkor, mi az igazi élet hordozója? A lélek, vagy a fizikai test? Van egy nyitott kérdés is. Van egy, un. anyag-megmaradási törvény. Ugyanakkor az elhunyt embereknél "eltûnik" ez az energia test, vagy burok. Hova? Felszáll az égbe, mint az elpárolgott esõvíz és lejön majd késõbb, mint esõ, csak éppen az "én" tudattal együtt?

Igen kérem az ilyen és az ehhez hasonló gondolatok, az ezeken való töprengés tett engemet bolonddá.

Tudom, hogy köztetek is van olyan, akiket foglalkoztatnak ilyen kérdések.

Mivel érzelmeink határozzák meg cselekedeteinket, szívesen tanácsolom a következõ dolgot politikus nagyhatalmú urainknak: Mi ellõt döntést akarnak hozni bármiben, pl. a hajléktalan, koldus réteg felett, annak helyzetének megoldására, fogják a kis motyójukat - de semmi esetre sem legyen több egy reklámszatyornyinál - és költözzenek ki egy-egy hajléktalan mellé. Maradjanak mellette, egyék ugyan azt, amit õ és ugyan akkor, amikor õ, a kukából. Aludjanak ugyan ott ahol, õ és tegyék ezt mindaddig, míg szívük, lelkiismeretük meg nem szólal, mit is kel tenniük valójában!

Mert ezeket a dolgokat - mint lelkiség - nem lehet megtanulni iskolában, sõt el lehet veszíteni.

Minden egyes helyzetben, minden egyes embernek így kellene eljárnia, amíg meg-nem tanulja mi az, az empátia, mi az, az együtt érzés, mi az érezni belsõnkben a másik baját, nyomorát. És tenni kel ezt mindaddig, amíg nem csak a szó jelentésével, de annak tartalmával is tisztában nem lesz az ember.

 


 

A LÉLEK TÁPLÁLÉKA.


 

            Visszakanyarodva! Mint mondtam, az un. "lélek" is táplálékra szorul. Az õ tápláléka az elfogyasztott ételekben bent is lenne, ha nem ölnénk ki belõle sütéssel, fõzéssel fagyasztással. Úgy ahogy az ember meghal, ha megsütik, megfõzik, megfagyasztják, ugyan úgy hal meg az étel is, s a halott anyag soha nem lesz képes beépülni a szervezetbe, hogy táplálja azt.

Az egészséges ember aurája ragyogó, fehérnek mondható és széle egyenletes távolságra van a testtõl, mintegy szabályos ellipszist alkotna. Az embereknél ma ez teljesen eldeformálódott, sérült, s ez által - mivel az érzelmek és gondolatok hordozója is - a gondolataink is ilyenné váltak. A gondolataink, melynek alapján cselekszünk, végrehajtjuk tetteinket.

            Ezért a legegészségesebb a nyers táplálkozás, melyet még én sem tudtam igazán megvalósítani, mert csak fokozatosan lehet. Az elszennyezet szervezet, s a benne kialakuló kórokozók követelik a táptalajt. Valahogy úgy mint a cigarettánál és a kávénál. Nikotin és koffein éhség alakul ki és a leszokás gyötrelmes, egyesek számára lehetetlen még akkor is, ha tudja, hogy belehal, az említett dolgok túlzott fogyasztásába.

 


VAJON MI AZ EMBERI TÁPLÁLÉK?


 

Nagyon sokat gondolkoztam mi helyes, mi nem, ha a táplálékról van szó. Kiindulópont számomra a tökéletes természet volt. Néztem egy videó kazettát, melyen egy professzor beszélt hétköznapi nyelven - hogy még én kis buta is megértsem - az emberi testrõl és annak mûködésérõl. Fantasztikus, hogy egy maréknyi porból, amibõl a lábszárcsont van, olyan erõs, teherbíró valamit alkotott a természet, mely még egy személygépkocsit is elbír.

Vagy a szív, mely, míg élünk örökmozgó. Vagy csak egy sejt, melyik tudja mi a feladata, mit kell tennie a szervezeten belül. Milyen intelligens.

Vajon csak a szervezeten belül alkotott ilyen tökéletest a természet, vagy azon kívül is. Nézzétek csak meg a táplálékláncot, vagy az évszakok változását... stb. Ki kell mondanom: igen tökéletest alkotott a Természet. Minden, ami ma hiba van benne, abban benn van az ember keze. A tökéletest akartuk "felújítani".

            Azt mondják az orvosaink a rágás az egyik legfontosabb dolog. "Az ételt jól meg kell rágni!" Ugyanakkor megfõzzük, hogy ne keljen annyit rágni. Szépen hozzászoktunk, s ma már ott tartunk, hogy gyermekeink egyszerûen ledobják az uborka szeletet a "jó" puha zsíros kenyérrõl. Nem így van? Vagy a te gyereked nem ezt teszi?

            A másik dolog, amivel meggyõztem magam az emberi táplálkozás helyes mivoltáról: Az állatok nem fõznek, tehát nekünk sem rendeltetett ez el. Következés képen egyen meg mindent az ember amit akar, de nyersen, mert az, biztos, hogy tápláléka, ha nem fordult fel tõle.

 


 

- TERMÉSZET ÉS TEST. AZ ÖNTISZTULÁS BELÁTÁSA.


           

Figyeljetek meg egy összefüggést a természetben és a testben lezajlott pusztulás között.

Ugyan az a gyors pusztulás zajlik testen belül és azon kívül is. Ahogy a folyó kitisztul magától,

ha nem kap további szennyezõ anyagot, ugyan úgy tisztulna ki az emberi érhálózatban keringõ vér is, ha nem szennyeznék tovább az emberek.


VÁLTOZÁSRA VALÓ KÉPTELENSÉG. MIÉRT A GYEREKEK? TEENDÕK!

 

            Azt hiszem, már mondtam, de most mondom még egyszer, hogy a dolgok nem egyszerûen feketék vagy fehérek. E két szín között rengeteg szív van rengeteg árnyalattal, kezdve a legsötétebbtõl a legvilágosabbig.

Képzeljétek azt el, hogy ezt a hosszú színskálát középen alátámasztják, és kissé megemelik. Olyan lesz, mint egy mérleghinta. Ma ez a "mérleghinta" egyértelmûen a „fekete” felé van billenve. A mi dolgunk az lenne, hogy elkezdünk felfelé "gyalogolni" ezen a "hintán" egészen addig, míg a mérleg átbillen a másik oldalra, s az így keletkezett lejtõn gyorsabban lehet "felfelé" haladni. A közepéig nehéz az út, mert felfelé kell menni. Ez egyenlõ a lemondásokkal.

            Ha idáig képesek lennénk elérni, akkor már nincs akadály, mert a szervezet annyira kitisztul, hogy érzékennyé válik minden nem oda való étel bevitele alkalmával, és azt ki lehet zárni a fogyasztásból. Minden ember más, minden embernek más tápanyagra van szüksége. A problémákat a szervezetben kialakult hiányok, és többletek okozzák felborítva ezzel egy egyensúlyt, mely mindenre kihat. A tudatra is. Ez a többlet és hiány minden embernél más, függõen attól, mit fogyasztott rendszeresen, mi volt a kedvence. Milyen kegyetlen a Sors, amikor éppen azt nem lehet fogyasztani, amit szeretünk. De, ha egyszer ebbõl vittünk be többet.

Ez még nem is elég, mert amibõl kevesebbet fogyasztottunk, mivel azt nem szerettük, most többet kell fogyasztanunk belõle. "Bûn és bûnhõdés!"

Még az is ide tartozik, hogy az ételeket az ízéért esszük szívesen, vagy kevésbé szívesen. Az ízt viszont -szinte minden esetben- a fûszerek határozzák meg.

Dobjatok bele egy darab disznóhúst egy lábos vízbe, fõzzétek meg és egyétek meg anélkül, hogy bár mit is hozzátennének! Nem menne mi!? De még azt is képzeljétek el, hogy mindez nyersen volna „helyes”!

Most pedig egy kis fûszert ízlés szerint a fõt húshoz! Ugye milyen jó lett az illata, és most már a nyál is csorog utána! J

Ez ám az ön becsapás!

            Ha azt akarta volna a természet, hogy disznót együnk, akkor biztos ólat is adott volna, nehogy megszökjön, s ott teremne a disznó, nem pedig nekünk kellene fabrikálni ólat.

Ha azt akarta volna, hogy halat együnk, akkor gondoskodott volna arról, hogy meg is tudjuk azt fogni és nem, kellene hálót és pecabotot csinálni. Oda vannak a tudatos táplálkozásért a táplálkozás tudomány szakemberei. Csak azt nem értem, hogy az állatok - persze vadon élõk és persze olyan helyen, ahol az ember még nem végzett pusztítást semmilyen tekintetben -, ha nincs tudatuk, mert csak ösztönök alapján cselekszenek, hogy mernek életben maradni, miért nem haltak még éhen? Hogy merik az embert, a teremtés koronájának elméletét megcáfolni az állatok, miszerint a táplálkozás tudatos.

Igen kérem, most már az. Mert azzá tettük. Épültünk is hozzá megfelelõ mennyiségû kórházat és bõvítettük temetõinket... és visszük pusztulásba az egész természetet az így gallyra vágott ösztöneinkkel. Valóban ere kellett volna használni a tudatunkat? A természet - mi oly tökéletes - ezt akarta? Ha nem, akkor mit? Még mindig azt gondoljátok, hogy a válasz azok kezében van, kik rendíthetetlenül vezetnek bennünket elõre, de vakon?

            Szinte bele látok a fejetekbe, hogy gondolkodtok. Van, aki azt mondja magában: hülyeség. Van, aki látja igazát annak, amit mondok. Tisztában vagyok azzal, hogy ti már nem-igen változtok és még mindig azt lesitek, mit szólnak hozzá a felettes szervek, ha „így”, vagy „úgy” döntenétek az õ megkérdezésük nélkül. Minden amit a médiák közölnek az, szent és sérthetetlen sok ember számára.

Nem "sántít" egy kicsit sem, amikor egy a táplálkozás tudomány szakembere nyilatkozik a televízióban, s miközben beszél: elegáns, hanyag mozdulattal hátra lendíti tokáját, hogy az, az új, gyémántokkal kirakott arany nyakkendõtûjét el ne takarja, azt mindenki jól láthassa. S amikor feláll a fotel az ülepén marad, s adáson kívül feszítõvassal kell lefeszegetni onnan, miközben panaszkodik, hogy már megint görcsöl a maradék egy veséje, s, hogy ami hiányzik neki azt sem a háborúba vesztette el. Lehet, hogy egy kicsit eltúloztam, de így legalább egyértelmûvolt mit akarok ezzel mondani.

            Nem kell félnetek, nem akarlak megmérgezni benneteket, még csak azt sem akarom, hogy vegetáriánusok legyetek, de muszáj elkezdeni valahol a gondolkodás módot átformálni, ha mi már, ez a generáció nem is vagyunk képesek rá, legalább gyermekeink teremthessenek maguknak egy szebb, kizsákmányolás mentes társadalmat, mely nem az önpusztítást tûzi ki célul magának.

            Senki ne mondja, hogy a gyümölcsök, a zöldségek, a magvak, a teljes õrlésû gabonák, a gyógynövény teák... ártalmas lehet nekik. Higgyétek el nem lesz ártalmasabb, mint az alumínium dobozban tárolt sertés májkrém.

 

 

 

 Két fajta IGAZSÁG-ot ismertem meg az életben. Az egyik az általam alkotott, általam helyesnek vélt - és attól eltántoríthatatlan - IGAZSÁG, mely saját „világom”, környezetemrõl és a világról kialakult kép bennem. Állandó változások sora volt ez. Volt benne: boldogság és bánat, öröm és szenvedés, egészség és fájdalom, megértés és elitélés, kín és szenvedés… és volt benne „HALÁL” és „ÉLET” is.

            De létezik még egy, egy másik IGAZSÁG, mely tõlem és tõled is teljesen függetlenül mûködik, nem törõdve azzal, hogy mi mit akarunk, mit tarunk, helyesnek. Úgy nevezném ezt, hogy: „EGYETEMES IGAZSÁG”, vagy a „TERMÉSZET TÖRVÉNYE”. Nem kegyetlenségbõl, de fütyül arra, hogy az emberek mit akarnak, mit tartanak helyesnek – legyen az, bár mi az életben.

Nem is tesz többet értem a TERMÉSZET TÖRVÉNYE, mint amennyit én teszek Õ érte.

E két „IGAZSÁG” közti különbségek voltak szenvedésem okai. De a Tiéd is és az Emberiségé is!

 

            Valami egészen más „nézõpondból” íródott ezen írás, mint amelybõl Ti (sokan) nézitek a világot.

Lesznek olyanok, akiket felháborít, és legszívesebben széttépnék olvasás közben. Lesznek olyanok, akiket megnyugtat a felismerés és a „megváltást” hozza el számukra. E két véglet között minden megtalálható lesz.

            Tisztában van ma már mindenki azzal, hogy az igazság lehet más is, mint amit a médiák közre adnak. Sõt, nagyon sokszor – van mikor véletlenül, s van mikor akarattal – tévednek, s vezetik félre az emberiséget. Lehet ennek oka: anyagi érdek – mely sajnos igen gyakori.

De van még egy, másik ok! Az emberek ma a megnyilvánulásokból ítélnek, a megnyilvánulások okait viszont soha nem ismerik. Hányszor voltatok úgy az életben, hogy elítéltek benneteket valamilyen cselekedeteitekért? Pedig meg voltatok gyõzõdve arról: „jót” tesztek.

Tele vagytok kérdésekkel, az élettel kapcsolatban. Tudósok keresnek magyarázatokat megmagyarázhatatlan dolgokra. Arra „illetékes” emberek vezetnek benneteket az életben (de hova?). Teszik ezt úgy, mintha ti nem lennétek képesek az „ÉLET”-re, Ti magatok.

Könyvekbõl kellett megtanulni az élet során mások gondolatait, s vesztettétek el sajátotokat. S így határozták meg KI vagy TE. Hova tartozol, mire vagy képes. Amibõl nem vizsgáztál, azt nem tudhatod. Így alakulhatott ki a nagy mellénnyel járó értelmiségi osztály, és a szorongásokkal, kisebbségi érzésekkel teli munkás osztály.

 

ÉPPEN EZÉRT, A „BOLOND”, EZEN AZ ÍRÁSON KERESZTÜL:

„Rávezet” benneteket Gõgösök, arra: hogyan és miért kell „levetni a nagy mellényt”.

S titeket „Szegények”, arra: Mennyivel többet értek, mennyivel több erõ van bennetek, mint azt hiszitek, és nem vagytok se többek, se kevesebbek másoknál!

Megmutatja azt is a Bolond, hogy az IGAZSÁG állandó.

AZ IGAZSÁG ÁLLANDÓSÁGA ÉS EGYSZERÛSÉGE LENYÛGÖZÕ.

Hiszem, és vallom, hogy mindannyian egyenlõk vagyunk, függetlenül attól, mit hoztatok létre törvényeitekkel „Honatyáim”!

 

 

 

 

 

                                                                                                                                a: „Bolond”

 

 

 

 

 

 

 

Életért, a Földért, az Egészségért Alapítvány

„SZÜLETÉSE, VISZONTAGSÁGAI”

 

 

Ha valaki azt kérdezné tõlem, hogy jön létre egy alapítvány, nem igazán tudom megmondani, legfeljebb azt, ez az alapítvány hogyan jött létre.

Rendkívül nagy „érzelmi” töltéssekkel. Ezek az érzelmek elsõsorban a kín, a szenvedések voltak.

De mi más lehetne, ami az embert „térdre kényszeríti”, más belátásra bírja?

Egy hosszú és kínos betegség - mely állítólag gyógyíthatatlan - vezetett odáig, hogy ma már másként látom a világot, és másként gondolkodom, mint az emberek általában. Lenyûgözött annak felismerése, hogy mennyivel több lehetõsége van az embereknek az élet minden terén a leglehetetlenebb helyzetben is, mint amit ma ismernek.

Sok dolog, melyet fontosnak tartottam, elvesztette jelentõségét. Minden vágyam az lett, hogy elmondhassam az embereknek: mit találtam, miben rejlik az egészség és a valódi boldogság titka.

            Mi is történt?

Rendkívül nagy gyomorfájdalmakkal kerültem be a korházba. Vizsgálatok sokasága következett. Már nem maradt meg étel bennem. Ahol emésztésre „illet” volna megállni az ételnek, valamilyen okból tovább haladt. Még ma is emlékszem az öreg doki arcára, ki röntgenen nézte az általam lenyelt „gipsz” útját számtól a végbélig. Csak csóválta a fejét, és azt hajtogatta: „Ilyen nincs… Ez nem lehet igaz… Ilyen nincs…” És csak ismételgetett. Láttam arcán valami, nem stimmel.

Aztán vizsgálatok egész hada következett. Szedtem én gyógyszert dögivel, de csak nem javultam.

Három hónapi kín után végre megvolt az ok! Nem zár a gyomorszáj két fél dió nagyságnyi daganat miatt. Megoperálni nem tudtak, mert ha heg kerül oda az sem jobb - állították.

Haza is küldtek. Étel továbbra sem maradt meg bennem, és a kiszáradás fenyegetett.

Közben éjszakánként sírtam, mint egy gyerek, de mit is tehettem volna, hiszen nagyon fájt.

Könyörögtem, imádkoztam – én a ki soha nem járt templomba, aki még az imát sem ismerte igazán!

Nem maradta más nekem csak Õ; hát könyörögtem.

Idõközben mivel egy évet meghaladta a táppénz, el akarta kezdeni orvosom a leszázalékoltatásomat.

De aztán halottam valamit, valami „csoda” gyógyászt. Úgy hívták: természetgyógyász.

Veszteni valóm nem volt, hát mentem. Emlékszem ekkora már nagyon vékony voltam, és „faltól-falig” jártam már, mint egy részeg ember, pedig soha nem ittam.

A „csodagyógyász” rendelõjében érdekes, soha nem érzett illat fogadott. Sokkal kellemesebb, mint a gyógyszer szag. Elárulom: tömjén volt! Nem kérdezett „csodagyógyászom” tõlem semmit. Üljek ide, mondta és egy szemvizsgáló készülék elé ültetett. Ma már tudom, réslámpának hívják, és a szemészek használják. Íriszemet fürkészte szorgalmasan vagy három percen keresztül.

Aztán leesett az állam! Azaz, leesett volna, ha nem tartja az állvány, amire fejemet tettem.

Hétköznapi számomra is érthetõ nyelven kezdte mondani: „Van két daganat a gyomorszádon, teljesen gyulladt állapotban, a májad jó nagyra dagadt a gyógyszerektõl, agyilag nulla vagy, teljesen lemerültél, a tüdõdön van egy folt…”

Nem akartam hinni a fülemnek! Olvasta volna valahol a zárójelentésem, vagy mi – gondoltam. Ilyen nincs! Engem hónapokon keresztül kínoztak, mire egyáltalán okot találtak tüneteimnek, ez a „senki”, meg három perc alatt végzett velem.

Semmi okom, nem maradt arra, hogy ne higgyek neki maradéktalanul, már ami a gyógy-terápiámat illeti.

A kínokkal teli napok után a megkönnyebbülés jött.

A megkönnyebbülés után pedig tõsgyökeres nézetváltozás. Nem is csoda! Minden értelmét vesztette pár hét alatt, amit addig tartottam az életrõl. Már nem tudott érdekelni többé, hogy bármit is magamnak szerezzek meg, hogy azzal foglalatoskodjak, minél több örömet szerezzek meg magamnak…

Egészen más vágyak jöttek létre bennem. Tudatni akartam az emberekkel, hogy az élet, nem az „ami”!

Hogy lehetõségeink sokkal többek, mint a mit a „tudomány” feltárni képes, és ez mind ott van mindenkiben, és csak rajtunk múlik, hogy „kiaknázzuk-e”!

            Történt még egy említésre méltó eset, mely végképp megerõsített „HIT”-emben!

Majdnem velem párhuzamban bátyámnak kétoldali tüdõrákja volt.

Mivel két fél tüdõt nem tudnak eltávolítani az orvosok, hiszen akkor nincs mivel lélegezni, bátyámra kimondták a halálos ítéletet. 2, maximum 6 hónapja van hátra. Rövid idõ alatt szervezetében megjelentek az áttétek is. Mellhártya, borda, máj, szív…

Én valahogy nem tudtam elképzelni, hogy meghal. Pedig nem hallottam mást: „Nincs értelme…!”

Megvettem mindent, amit csak lehetett, amirõl azt hallottam, ez, vagy az segíthet. Azt vettem észre magamon, hogy esténként érte imádkozom, és úgy alszom el. Reggelente imával ébredek, és csak arra kérem a jó Istent –ismét, mint az én esetemben-, hogy segítsen. Így visszagondolva, én a ki soha nem voltam templomba… Bátyám a végét járta. Még egyszer utoljára, haza engedték. És láss csodát! Nem ment vissza! Pár hét múlva mikor már nem igazán kellett volna itt tartózkodnia bement a kórházba, az orvosok legnagyobb csodálkozására a saját lábán, immár felerõsödve. Tudom, hogy hihetetlen, amit írok, de semmit nem találtak szervezetébe! A betegsége „eltûnt”.

            Ugye érthetõ, hogy számomra miért a „HIT” lett a minden?

Bátyám túlélte az ez esetekben adott 5 évet. Ez az öt év, számomra sok mindent hozott még, amit most nem írok le.

            Hogy, hogyan és miért jött létre az alapítvány, talán már érthetõ az elõzõekbõl!

 

Ezek után, mivel nem akartam, hogy hasonló helyzetekbe kerüljenek embertársaim, elkezdtem a betegségmegelõzéssel foglalkozni. Itt még szó sem volt alapítványról, meg sem fordult a fejembe.

Elsõ törekvéseim közé tartozott a gyermekintézmények víztisztítóval való felszerelése, mert ivóvizeink - sajnos - fogyasztásra alkalmatlanok.

Hogy ezt honnan veszem? Elkezdtem víztisztító berendezéseket forgalmazni. A kezembe került egy orvosi jelentés, mely a hazánkban mért ivóvíz szennyezettségrõl szólt. Ebben a jelentésben -nagy megdöbbenésemre-, a következõkrõl volt szó, hogy csak a legsúlyosabbakat említsem:

-         A szervezetben elõforduló rákos daganatos megbetegedések kb. 20% köszönhetõ az ivóvíz szennyezettségnek (klór).

-         Az emésztõszervi rákos daganatos megbetegedésekben ivóvizünk kb. 40%-ban bûnös…

Ezek a legsúlyosabbak voltak, de számos betegség alapjául szolgálnak. Teljesen ledöbbentett, amit olvastam. El is mentem az ÁNTSZ-hez, és megkerestem az illetékes urat, hogy mi a véleménye errõl.

Mikor végig olvasta a jelentést, csak annyit mondott: „Maradjon köztünk, de sajnálja!”

És mi lesz az emberekkel, kérdeztem tõle? „Valamit inni kell.” –válaszolta.

Ezek után úgy döntöttem, hogy elsõként, a gyerekintézményeket kellene felszerelni víztisztító berendezéssel, hiszen Õk vannak a legnagyobb veszélynek kitéve. Minden pénzemet, melyet a forgalmazásból szereztem állásom mellett, erre a témára fordítottam.

Nem láttam lehetetlennek, hogy az intézményeket fel lehessen szerelni víztisztítóval.

Elképzelésem a következõ volt:

Meggyõzöm az intézményvezetõket ennek szükségességérõl, a kezemben lévõ jelentéssel.

Aztán rábeszélem, Õket, hogy szülõi értekezleten mondják el a szülõknek, hogy miért égetõen fontos ez a dolog. Mivel pénze nincs az intézményeknek, arra gondoltam, hogy a szülõk nem fogják sajnálni fejenként a 300 Ft-ot, hogy gyermekük tiszta egészséges vizet kapjanak. Írtam is egy szívhez szóló levelet a szülõknek, hogy meggyõzzem ennek fontosságáról Õket. Úgy gondolta, hogy a bejött pénzbõl én majd összeállítom minden intézménynek a szükséglete szerinti, készülékeket. Hogy hova hány darab, és milyen teljesítményû készülék kerüljön. Úgy gondoltam, hogy amelyik intézményben több pénz jön össze, mint a vételár, a „maradékból” majd kipótolom a kevesebb létszámú intézményekben összejött pénzt, hogy oda is kerülhessen víztisztító. Ezt meg is ígértem az intézményvezetõknek. El is indult a program.

Szép sorjában lezajlottak a szülõi értekezletek. A szülõk jól reagáltak a „problémára”, és zöme befizette a kért összeget. Minden szépnek látszott ebben a pillanatban. De aztán jöttek a meglepetések!

Az elsõ iskola, aki szerencsésen gyûjtötte össze a teljes vételárat, jelentkezett. Az igazgatóhelyettes nõ hívatott is.

            A következõket közölte a többi tanár jelenlétében az irodában:

„- A szülõk befizették a pénzt, és a vételár összejött, de ne haragudjon, mert az egyik szülõ szintén forgalmazza ezeket a készülékeket, és Õ hajlandó elengedni az árrést, így mi tudunk fénymásoló papírt venni a fénymásolóhoz.

-Kérem, ne tegye ezt! Én 35 intézményben jártam, és úgy, ahogy magának megígértem, a többieknek is megígértem, ha nem jön össze a vételár, én kipótolom. Amennyiben maga ezt teszi, nem marad esélyem kipótolni a vételárat a kevesebb létszámú intézményeknél.

Erre megszólal egy igen jólöltözött fiatal tanárnõ:

- És én ezt el is higgyem…?”

            Egy világ dõlt össze bennem. Egész belsõm sírt hazafelé. Mikor megérkeztem feleségem azt kérdezte mi történt. Látta, hogy mennyire küzdök magamban, és én elmondtam neki.

„-Hogy mondhatott ilyen, hiszen még a pici (kisfiam), ruhájára félre tett pénzt is erre költötted…”

            Ami ezek után jött „még szebb” volt! Ugyanis a következõ iskolába, ugyanennek az apukának egy másik gyereke járt, s az igazgató úr, kérésére tõle vette meg a víztisztítót, pedig itt már nem is volt szó az árrés elengedésérõl. A harmadig iskolába meg Õ maga járt, az apuka, aki „vetésem” után elvégezte szépen sorba az „aratást”. A következõbe egy doktori címmel jelentkezõ úr jelent meg a doktori címmel rendelkezõ igazgató úrnál, és az meg tõle vásárolta meg a készüléket…, és így ment ez minden olyan intézménynél, ahol a vételár teljes összege összejött. Kivéve egyet, akit azt mondta nekem: „Nem csinálok senki kedvéért s…-et a számból, pedig elhiheti Gyõzõ, mennyien megkerestek!” Az egyetlen volt, aki nem csapott be! Tisztelem is érte a mai napig!

Természetesen, ahol nem jött össze a pénz, a vételár, az, az intézmény mind megtalált, és jogosan, behajtották rajtam ígéretemet. Így aztán sok helyen fizettem.

            Nem dicsekedtem én senkinek azzal mit is tettem, mennyi gyerekintézmény lett e szervezés által felszerelve. De Egyik legjobb barátom és kollegám azt mondta nekem, mikor meglátta búval bélelt képemet, és én elmondtam neki az okot: „-Végül is sikerült, amit akartál? Fel vannak szerelve az intézmények?”

És én elmosolyogtam magam, és elkezdtem örülni. Hiszen igaza volt!

            Ezekben a számomra nehéz napokban hivatott fõnököm és kérdezte, mi van velem? Gondolom Õ is észrevette rajtam „fájdalmamat”, meg tudta, azt is milyen betegségen estem át. Elmondtam neki csalódásomat, fájdalmamat, hogy nem hittek nekem…

Aztán „kézen fogott” és elvitt egy ügyvédhez. Rövid beszélgetés után az ügyvéd azt mondta: „Gyõzõ, létrehozunk egy alapítványt neked, s így majd könnyebb lesz… Mi legyen a neve?”

És én gondolkodás nélkül rávágtam: „Az Életért, a Földért, az Egészségért”

Hát így született meg 1994-ben a kaposvári Életért, a Földért, az Egészségért Alapítvány.

Emlékszem hogy meg mosolyogtam, mikor az okiratot írtam alá és az ügyvéd úr -akit ma talán már nevezhetek barátnak, fõnökömmel együtt-, azt magyarázta a szervezet felépítését, meg, hogy én vagyok a kuratóriumi elnök… Én! Elnök! J

            Természetesen akkor még nem gondoltam, hogy minden örömben ugyan akkora lesz majd az „üröm” is! Ugyanis tök hülye vagyok a „papírformákhoz”, és egyszerûen az agyamra ment jövõben a papírmunka, melyet elõszeretettel hagytam el. De ez majd kiderül késõbb, hogy mit is fizettem ezért!

 

Hamar rájöttem, hogy a víztisztítók beszerelésével a gyerekintézményekbe, „nem jó helyen oltom a tüzet”. Azért, még egy dolgot itt elárulok! Ugyan azzal a módszerrel, melyet az elõzõekben már olvastatok, megpróbáltam az ország egész területén megszervezni a víztisztítók beszerelését. Össze is állítottam az írásos anyagot az intézményvezetõknek. Ezt az anyagot minden megyeszékhelyre kipostáztam -hiszen többet nem tudtam tenni, mert anyagi lehetõségeim ennyit engedtek-, és arra kértem a megye vezetését, hogy e programot csak annyival segítsék elõ, hogy továbbítják a leveleket, minden gyerekintézménynek a megyéjükben. Nem volt egyetlen egy megyevezetés sem, aki ezt megtette volna!

Különbözõ okokra hivatkoztak –már aki hivatkozott, mert válaszra sem méltattak sokan.

Legáltalánosabb, a pénzhiány volt. De volt egy megye, aki azt írta, hogy az õ vizük tiszta, hiszen most költöttek kétmilliárd forintot tisztításra a megyébe. Én nem voltam rest, és -mivel tudtam, hogy minden térségben végeztek ivóvíz szennyezettség vizsgálatot a víztisztító forgalmazás miatt, hát lekértem az ottani eredményeket.

Az adatok meglehetõsen „izgalmasak” voltak, hiszen a legszennyezettebbnek bizonyult az ivóvíz azon a térségen.

Természetesnek véltem, hogy felhívom és megkérdezem az illetékes elvtársat, hogy mi az oka annak, hogy kétmilliárdot költöttek, és mégis „ihatatlan” az ivóvizük?

Az „illetékes elvtárs” meglehetõsen felkapta a vizet, és szitkozódni, fenyegetni kezdett. Hogy miért, csak sejtésem volt. Talán nem megfelelõ helyre ment a kétmilliárd.

Gondoltam felhívom a megyei lapot, és megkérdezem, van e még „sajtószabadság”? Tárcsáztam, és kértem a „legtökösebb” újságírót. Kapcsolták is.

„-Jó napot kívánok! Erõs Gyõzõ vagyok a kaposvári É.F.E. alapítványtól.

-Üdvözlöm Erõs úr, miben segíthetek?

-Elõször is, legyen kedves és árulja el nekem, van e sajtószabadság?

-Természetesen-hangzott az egyértelmû válasz.

Ezek után ecseteltem neki észrevételeimet, telefonbeszélgetéseimet a megye háziakkal.

-Sajnálom… Nincs… (mármint sajtószabadság)-jött a válsz.

            Kedves olvasó! Hallanod kellett volna a hangot, mely bevallotta: „Nincs sajtószabadság!”

Munkám során rengeteg ilyen esettel találkoztam, és tett szomorúvá. El sem tudod képzelni, mik vannak ebben a világban! Mik azok a dolgok, melyek az emberiséget testi, lelki nyomorban tartják, amik a teljes pusztulásig visz bennünket!

Ezek után inkább az érdekelt: hogyan jutott idáig az emberiség, hogy ezt tette a környezetével (lerombolta)? Az emberek gondolkodásával van a baj, tehát azt kell megváltoztatni. Furcsa lehet, de higgye el igaz: minden, amit cselekszünk, teszünk, összefügg egészségi állapotunkkal. Érdemes megfigyelni a beteg embereket. Ilyenkor a kedvetlenség, levertség, türelmetlenség, ingerültség, sõt, az agresszivitás is jellemzõ számos más, hasonló tulajdonság mellett, mint a félem például. Mindezek az egészség helyreállításával megszûnnek. Leegyszerûsítve valahogy így fest:

táplálkozás (ami természetesen hibás!) betegség-egészség ® érzelmek-gondolatok ® cselekvés (szörnyûség).

Ez az oka, hogy ma - elõadássorozatokon keresztül - a természetes élet- és gyógymódot hirdetem szívesen.

 

            Az alapítvány másik fõ tevékenysége - éppen a fentebb említettek miatt -, hogy az élelmiszerboltokban emberi fogyasztásra alkalmas (vegyszermentes, színezékanyag-mentes, koleszterinszegény, könnyen emészthetõ, élõ enzimekben gazdag, stb.) termékek kerüljenek a polcokra. Ezen törekvéseim is egyre nagyobb sikert aratnak.

 

Nagy erõvel igyekszem az embereknek bemutatni a természetes gyógy- és életmódot a leghitelesebb forrásokból. Viszont az emberek egy részének sajnos - különbözõ okok miatt - elõítéleteik vannak a természetes gyógymódokkal kapcsolatban, ezért nehéz hitelesen és meggyõzõen bemutatni nekik e témát. Ám személyes tapasztalatom, hogy másik részük - bízom benne, hogy számuk egyre nõ - érdeklõdik és bízik a hiteles forrásból érkezõ természetes gyógy- és életmódok jogosságában és segítségében.

 

Ezek ismeretében úgy döntöttem, hogy valami más „címen” megpróbálom közelebb hozni az embereket e témához, és megpróbálok megismertetni velük néhány alapvetõ dolgot, melyek ismeretében

- esetleg - továbbléphetnek ezen az úton, egy szebb, egészségesebb, boldogabb jövõ felé.

Egy „Orvos – Természetgyógyász találkozó” volt az elsõ nagy szervezésem, ahova rengeteg ember látogatott el a két nap alatt, s minden elõadás teltházas volt. Mivel az elõadók és a közönség közti kapcsolat jól alakult, nagyon kevésnek bizonyult az elõadásokra szánt két óra. Rengeteg kérdés maradt megválaszolatlanul, melyet - nagy örömömre - a közönség tett fel az elõadóknak.

 

Kis idõ elteltével, az „Orvos – Természetgyógyász találkozó” folytatásaként „színpadra” került a „Betegség és fájdalom nélküli élet titkai” címû elõadássorozat, mely az elõzõ folytatásaként, a már elhangzott témákat „tárgyalta ki” - immár bõvebben - több idõt szánva (egy egész napot) egy-egy témára.

 

Fontos megjegyeznem, hogy minden szervezett programunknál, a „GYÓGYÍTÓ TÁPLÁLÉKOK” bemutatásra és kóstolásra kerültek.

A „GYÓGYÍTÓ TÁPLÁLÉKOK” kifejezés alatt - mint fentebb már említettem - ilyesmit értek: vegyszermentes, színezékanyag-mentes, koleszterinszegény, könnyen emészthetõ, élõ enzimekben gazdag, stb. Ezek a termékek - sajnos - hiányoznak a boltjaink polcairól, ezáltal megfosztva a lehetõségtõl azokat, akik ezekben a termékekben - és jogosan! - keresik gyógyulásukat.

Csupán a vegyszerekbõl, adalékanyagokból, tartósítószerekbõl, stb. évente 3 - 4 kg-ot fogyaszt el egy ember, tönkretéve ezzel a méregkiválasztó szerveit, hisz a felsorolt mérgek emészthetetlenek az emberi szervezet számára. S költünk egyre többet és többet gyógyszerekre, ami szintén méreg, ám ezt csak mellékhatásként emlegetjük. A fene megette az olyan „gyógyulást”, ami más szenvedést hoz maga után.

 

És gyarapszik az anyagi teher, mely a betegek ellátására kell…

 

Visszakanyarodva!

 

A következõ rendezvény a Kaposvári Sportcsarnokban volt, melynek ezt a címet adtam:

„ÉLETMÓD SHOW”.

Ez a mûsor inkább szórakozási lehetõséget nyújtott az ideérkezõk számára, bár közben színpadra „csempésztem” a tanulságokat, jó példákat is egy-egy követendõ életvitelû és gondolkodású ember személyében, illetõleg az elõtérben ott voltak ismét a kiállítások, kóstolók, bemutatók is.

 

            Ezekkel a programokkal sok embert „mozgattam meg”, és értem el azt, hogy például telefonáljon valaki, aki reformterméket gyárt, és azt mondja nekem: „Gyõzõ! Köszönöm neked! Sehol nem fogy el annyi termékem Pest határain kívül, mint Kaposváron.”

 

            Természetesen a „GYÓGYÍTÓ TÁPLÁLÉKOK” mellett be tudtam mutatni a hiteles természetgyógyászok maréknyi kis csoportját, ami elsõ és legfontosabb volt számomra. Nagyon sokan keresnek meg, és kérnek tanácsot, hogy kihez érdemes fordulni bajaikkal, és sokan is köszönik meg utána.

Ma már a kezelõorvosom is, aki annak idején el akarta indítani leszázalékolásomat, tanácsért fordul hozzám, ha olyan esete van, ahol az orvostudomány „megáll”. Sõt! Annyira érdekli a természetes gyógymód, hogy együtt is mûködik alapítványommal.

 

            Történt még ez idõ alatt olyan dolog, ami említést érdemel. Azok az óvodavezetõk, akiket közelebbrõl megismertem a kezdetkor, amikor a víztisztító berendezéssel támogattam az óvodásokat, összefogtak kezdeményezésemre, és megalakítottunk egy „kör”-t a gyermekekért, aminek a lényege, a táplálkozási szokások megváltoztatása lett volna. Négyszer ültünk össze az óvodavezetõk és én. Megértették, hogy mirõl beszélek. Elõadást szerveztem nekik - az egyik leghíresebb természetgyógyásszal -, a betegségek és táplálkozás kapcsolatáról. Még a kaposvári alpolgármester is jelen volt, mint erkölcsi támogató.

Mire a végkifejlethez értünk volna (gyakorlati megvalósítás), az óvodavezetõk visszaléptek. Hogy miért!?

Mert azok a cégek, akik az óvodai étkeztetésben szerepet játszanak, azt találták mondani az óvodavezetõknek, hogy ne számítson az óvoda alapítványa további anyagi támogatásra, ha továbbra is kapcsolatban áll az alapítványommal… Látni kellett volna az óvodavezetõk arcát, amikor ezt elmondták nekem. Szinte látni lehetett fájdalmukat. De mit is tehetnének szegények, hiszen az óvodát mûködtetni kell, s ahhoz pénzre van szükségük, jóval többre, mint amit ma az „Állam bácsi” biztosít.

 

 

Az eltelt közel nyolc év alatt rengeteg hasonló esettel volt „szerencsém” találkozni. Sokszor becsaptak, kihasználták jóhiszemûségem, tönkretettek anyagilag, mert még az alapítványt is képesek meglopni az emberek, és találkoztam olyan esetekkel is munkám során, ami kemény politikába ütközött…

Mindezek ellenére, amikor valaki megkérdezte tõlem gúnyosan: „Na, mi van! Bízol még az emberekben?”

Ezt válaszoltam: „Igen. Bízni kell az emberekben!” Nem mondta ki az illetõ, de „láttam” mit gondol. Valami olyasmire gondolt, amit már sokat hallottam az elmúlt évek alatt: „Te nem vagy normális, bolond vagy…”

 

Nem volt az alapítványomnak emblémája. Aztán egyszer úgy gondoltam - ha már annyit mondják rám, hogy bolond - legyen egy bolond az embléma. Annyi különbséggel, hogy a sapkáján nem csengõk lógnak, hanem egy „szív”, hogy szeretet legyen az emberek szívében, egy „kereszt”, hogy legyen hitük az embereknek, és egy „fehér galamb”, hogy béke legyen a földön. S ez a „bolond” egy nagy batyut visz a hátán, melyre ez van felírva: „HIT”.

Sokan a Hitgyülekezetre asszociálnak, és ennek alapján „kezelnek” engem. Viszont a „HIT” szónak semmi köze a vallásokhoz. Én csak azt írtam a „batyura” aminek hiányában ma nem írom ezt az anyagot, aminek hiányában ma nem élek.

Röviden: „Mindig akkor vesztünk el valamit, amikor feladjuk. S a feladás oka, a HIT hiánya.”

 

            Ehhez a sok „hülyeséghez” amit eddig véghezvittem nagyon sok pénzre volt szükség.

Bár én nem is annyira a pénzt próbáltam megszerezni, mint inkább az illetékes embereket meggyõzni, egy-egy program lebonyolításához.

 

Aztán következett a „CSODABOGARAK” címû elõadássorozat. Itt olyan emberek kerülnek közelebb a közönséghez, akik valamiért mások, mint az átlagemberek. Ez a program a Kapos Televízió és az alapítvány közös, programsorozata volt.

 

            A cégek, vállalkozások egyre kevesebbet tudnak szánni az alapítványokra. Az alapítványok száma viszont egyre nõ, ami híven tükrözi a problémák növekedésének arányát országunkban.

 

Ezért úgy döntöttem, hogy megkeresem azt a pénzt, amit a tájékoztató elõadásokra költök. A rendezvényeken bemutatott „GYÓGYÍTÓ TÁPLÁLÉKOK” forgalmazási jogának megszerzését tûztem ki célul. Sikeresen, mert a gyártók, akik a rendezvényeimen, mint kiállítók voltak jelen, nagyra tartották ez irányú erõfeszítéseimet, és meg is bíztak bennem.

Így tettem szert kb. 300 féle termékre, melyben minden megtalálható, ami a táplálkozáshoz, a reforméletmódhoz, a tisztálkodáshoz, stb. szükséges. Ezek a termékek ember és környezetbarát termékek!

 

Elsõnek a TESCO GLOBAL RT. Igazgatóságának írtam egy levelet, melyben egy ún. „Bio-sarok” létrehozását javasoltam. Megjegyzem, hogy nem hallottam mást a gyártóktól, hogy meg se próbáljam, mert olyanok a feltételek, hogy õk maguk is hiába próbálkoztak. Nagyon meglepõdtek, amikor a TESCO igent mondott és elindította az alapítványommal a javaslatomat. 100 termék került besorolásra TESCO-ban.

Egy egész modult adtak erre a célra, és a mai napig történnek elõrelépések a modul fejlesztésére.

A kezdeti nehézségek lassan megszûntek, és egyre olajozottabban mentek a dolgok. A kezdeti nehézségekben voltak gyártók, akik „kiestek” termékeikkel, mert nem bírták a fizetési kondíciókat. Ilyenkor összedõlni látszott az egész elképzelésem, ám ebben a szerencsétlenségben legalább ugyanannyi szerencse is „lapult”. Ugyanis nekiálltam és legyártattam azokat a terméket, amiket nem szállítottak többé. Sõt, sokkal jobb minõségben! Így már saját termékei is voltak az alapítványnak. (Reformtészták, amik koleszterinmentesek, nincsenek megfosztva tápértékeiktõl, pl. csíra, korpa, sikértartalmuk kétszerese a megszokottnak, stb.)

            Fantasztikus, hogy, mennyire meg tud változni a környezet hozzáállása a „pénz szagára”!

A TESCO kínálta üzleti lehetõség arra „ingerelte” azokat, akik elõtte hülyének, és álmodozó bolondnak tartottak, hogy felajánlják segítségüket. A segítséget, amit elõtte megtagadtak, csak azért, mert elképzeléseimet - egy szebb és boldogabb jövõért - elképzelhetetlennek tartották, ill. pénz nélkül kivitelezhetetlennek.

 

Amint a TESCO kapcsolat kezdett „beállni”, megkerestem másik három hasonló céget, és nekik is elmondtam ajánlatomat. Kicsit furcsán néztek rám, amikor mondandómat - teljesen õszintén - úgy kezdtem, hogy „a csupasz fenekemen kívül nekem semmim nincs, de…”

A beszélgetés vége az lett, hogy el kezdtek hinni ebben az ügyben, és úgy néz ki, mindegyik cég igényt tart az alapítványom nyújtotta lehetõségre. Elmondtam nekik azt is, hogy én az így keresett pénzt az alapítvány céljaira fordítom.

 

            Sok mindent tanultam az eltelt évek alatt. Egy kedves barátomnak, akinek nagy vállalkozása van, egyszer ezt hallottam a szájából: „Bolond voltam, amikor kezdtem, mert elõször terméket gyártottam, és utána kerestem piacot rá. Majdnem belebuktam. Ma már nem így állnék neki egy vállalkozásnak. Elõször megnézném, mire van szükség, minek van piaca, és utána állnék neki terméket gyártani.”

Ez a kijelentés ismertette fel velem, hogy valójában mennyire „gazdag” vagyok. Hiszen a kapcsolataim, az elõadásaim által felkeltett igény, a „piaclehetõségem” roppant nagy kincs. Innen visszafelé lehet építkezni! A termékgyártók már elfogadják, hogy az általam ajánlott „alapanyag” (mezõgazdasági termékek) legyen feldolgozva. Ezáltal, mint megrendelõ is fellép az alapítvány a termelõk felé. És nem elhanyagolható szempont, hogy az alapítvány ezzel a folyamattal további munkalehetõségeket biztosít.

 

Viszont nagyon fontosnak tartom megjegyezni szomorú tapasztalatomat is! Megkerestem egy céget, mely bio-termeltetéssel foglalkozik. Ezt a piacot is sajnos mindenki magának akarja megkaparintani. Megy az egymásra mutogatás, trágárkodás ezen a téren is. A bio-termesztés 95 %-a külföldre vándorol, mert ugye a „piac diktál”. A külföldiek - könnyen – két-háromszoros árat fizetnek a termékért, amit a magyar ember nem tud megtenni. Persze saját hazájában négyszeres áron adja tovább. Így a magyaroknak nem jut semmi! Ami marad, azt sem tudják megfizetni, pedig ezt kellene elérhetõvé tenni az emberek számára! A bio-termékekre kell az igényt feltámasztani, és ezt kellene igazán finanszírozni. Minden egyes fillér, amit erre a témára fordítanánk, százszorosát hozná a „konyhára”! Kezdve az egészségügyben megtakarított milliárdoktól, a környezetvédelemig, de még a bûnüldözésben is! Hiszen az egészséges ember nem rombolja sem embertársait, sem környezetét… Ez az oka annak, hogy nem lehet semmit külön kezelni a politikában, ugyanúgy, ahogy a beteg embereknek sem csak azt a szervét kell kezelni, ami éppen fáj, hanem az embert egységesen, teljes mivoltában.

Visszatérve!

A megkeresett cég örült a találkozásunknak, mert éppen a belföldi terjeszkedésben kezdtek el gondolkodni. A cég vezetõje elmesélte, hogy most nyertek el egy 2 milliárdos pályázatot a kaposvári Pannon Agrártudományi Egyetemmel karöltve, ebben a témában („öko”-gazdálkodás).

Elkezdtem kidolgozni a belföldi csomagolás tervét, majd el is készítettem azt. Ugyan a cégvezetõ azt mondta, fizeti a költségeket a cég, az elsõ húszezer forintos számlánál, mely a grafikai munka volt, azt mondta, hogy ezt most fizessem én ki. Puff neki! Ennyit az adott szóról!

 

Már megint arra a következtetésre jutottam, ha azt akarom, hogy „álmom” megvalósuljon, nekem kell megoldanom ezt a részt is. De a fene megette, nekem még mindig a csupasz fenekem van, nincs doktori címem, nincs végzettségem, kölcsönt egyik bank sem ad, mert hogy alapítvány, és nem tudok megírni egy nyomorult pályázatot sem, mert azt sem tudom mi fán terem. Meg projekt, meg Isten tudja mi. Azt sem tudom mit jelen az a szó, hogy „projekt” (bár sejtem), s azt sem tudom így írják e helyesen. Csak azt tudom, hogy ott van bennem minden, ami megvalósításra vár az emberiség jövõjének érdekében, s azt, hogy ez a felismerés és akarat mikor „költözött” belém.

 

            Nemrégiben kaptam egy levelet a városi önkormányzattól, amiben meghívtak egy vidékfejlesztési programra. Csak néztem a papírdarabot, hogy mit akarnak ezek tõlem? Azért elmentem. Biztos kilógtam a sorból, a sok, öltönyös Dr., tanár, meg igazgató közül, mert furcsán néztek rám.

A téma a vidékfejlesztés volt, ami nekem is nagyon tetszett. Fõleg azért, mert az „öko”-gazdálkodást „feszegette” a pályázati lehetõség, ill. minden olyat, ami ezzel kapcsolatos, pl. tájékoztatás, elõadás, stb.

Miután az elõadó felvázolta a pályázat nyújtotta lehetõségeket, feltette a kérdést: „Kinek milyen ötlete van, mit tud javasolni?” A fejem tele volt ötletekkel. Csodálkoztam azon, hogy a kérdést sûrû csend követte. Aztán nagy sokára megszólalt valaki: „Ez hirtelen jött, át kell gondolni…”

Vártam egy keveset, és megszólaltam. Beszéltem az „öko”-gazdálkodás az emberiség számára nyújtott lehetõségérõl, az egészséges termékek, egészséget tápláló elõnyeirõl, és beszéltem kapcsolatokról, összefüggésekrõl is. Elmondtam azt is, hogy nagyszerû lenne létrehozni egy „Természetgyógyászati központot” (mely régi „álmom”), mellette egy életmódtáborral. Megemlítettem, hogy kapcsolataim révén, minden rendelkezésemre áll - a pénzen kívül -, hogy olyan hatékonyan mûködjön mindez, hogy még az „Állam bácsit” is meggyõzze arról: ÉRDEMES VELE FOGLALKOZNI!

Beszéltem arról is, hogy az életmódtábor, micsoda idegenforgalmi látványosság lenne, natúrkonyhájával, ételkóstolójával, elõadásaival, kiállításaival…

Beszéltem arról, hogy az alapítványnak beindult egy piac, és szükség van a megtermelt, vegyszer nélküli (bio) termékekre, melyekbõl a natúr, reform, „gyógyító táplálékok” készülnek…

Aztán kérdeztek, aztán válaszoltam, aztán szép lassan megváltoztak az arckifejezések körülöttem, melyek eleinte lenézõnek tûntek számomra. Aztán már nem volt olyan lenézõ a tekintetük, sõt egyetértettek velem az ott összegyûlt urak. Aztán elkérték a névjegykártyámat többen is. Aztán mit ad Isten, jelentkeztek is. Aztán folytathatnám, de a lényeg ez: az ötletemet felhasználták a pályázathoz, sõt írásos tervet is kértek tõlem, amit át is adtam. Hogy mikor rakják ki a „szûrömet", az még kérdéses. Bár a könyvelõm, aki idõközben kuratóriumi tag lett (õ volt az, aki kihúzta az alapítványt a kátyúból, amikor kihasználták jóhiszemûségem), s már nem engedné, hogy kihasználjanak, azt mondta: „Gyõzõ, ez nem játék! Szerzõdést kell velük írni, ha nem akarsz velük is úgy járni, mint eddig - szinte - mindenkivel!”

            Az elõzõ kijelentésbe, amit könyvelõm tett, be kell látnom, hogy van valami!

Ugyanis egy csapásra „sikeresen” elvesztettem mindent, amit eddig összehoztam, mindent, ami megalapozta az alapítvány anyagi helyzetét.

A pláne a dologba, hogy ehhez nem is kell „sok”! Csak Én. Egy bolond, aki nem ért a papírformákhoz, ki mindenkinek elhisz mindent, mert miért is hazudna az ember!

            Nem részletezem, azt, hogy, hogyan is voltam ennyire balfék.

            Hat hónap kényszerpihenõ után ismét nekiláttam, hogy újra építsem elképzelésemet, egy szebb és boldogabb jövõért. Miért is ne tettem volna, hiszen mégis csak van „HIT”-em! Hiszen mégis csak Erõs Gyõzõnek hívnak, vagy mi a manó!

            Ez a veszteség, és csalódás, nagyon sok mindent hozott számomra. Sok mindent az élet valóságos értelmének feltárásában.

Hiszen:

Mindig is azt hangoztattam magamban, hogy nem pénzért, és nem erkölcsi elismerésért teszem azt, amit teszek. Imáimban mindig arra kértem a jó Istent, hogy segítsen megvalósítani elképzeléseimet.

Megtette, segített. Most, hogy megvalósult egy „szakasz”, nem tudom, miért fáj nekem, ha más aratja le az anyagiakat, hiszen én nem is azért csináltam, és valószínûleg jobban is ért hozzá, az, akihez került az általam szervezett piac.

De más felismerés is jött ezekbõl a „veszteségekbõl”! Bizony Istennek semmi köze, mindahhoz, ami történt, hiszen nem kért Õ tõlem semmit az égadta világon! Minden, amit tettem, az én agyszüleményem, saját „megnyugtatásom” volt, melyért kézzel, lábbal „harcoltam”, mert helyesnek véltem.

„Harcoltam” én ezek elõtt is, csak akkor saját érdekekért, mert nem érdekelt más, mint ma az emberiség zömét.

Hat hónap önsajnálat után nevetve magamon hagytam mindet a múltnak, és álltam neki folytatni amit elkezdtem, de immár nem tud érdekelni, hogy akarják e az emberek, a „vezetõk”, s már nem is ragaszkodok semmiért, amit teszek, mert nekem jó úgy ahogy van!

A jövõben -senki ne haragudjon meg- nem érdekel, hogy kell e valakinek az, ami bennem, mint egyfajta kis megvilágosodás összegyûlt, az, ami az életet megkönnyíthetné, a sok boldogtalan szeretetre éhes embernek. Nem érdekel a véleményetek, a hozzáállásotok, és semmi az égadta világon!

Ennek ellenére továbbra is maradéktalanul megteszek mindent, hogy e téma ne „haljon ki”, hiszen valamivel el kell „ütnöm” azt a rövid idõt, míg „itt vagyok”!J

            Van bennem valami, és még jó néhány hozzám hasonló „bolond” emberbe, ami megkönnyítené az emberek életét, s én ráadásul ingyen is odaadnám (Nem! Most már nem!) – bár megjegyzem, semmit nem tudunk becsülni, ami ingyen van -, de nem lehet átjutni a bürokrácián, az elõítéleteken, korrupción, stb.

 

            Játszunk el egy kicsit a gondolattal!

Tegyük fel, hogy a „Bio-sarok”-ot létre tudom hozni az ország minden pontján. Szervezett elõadássorozataimmal igényt keltek a „gyógyító táplálékokra”, s így egyre kevesebb beteg ember lesz, egyre kevesebb mûtétet kell elvégezni, s egyre kevesebb gyógyszert kell megvenni szegény „nyomorultaknak”, s egyre több lesz a nyitott, õszinte, szeretetreméltóbb ember, és természetesen egyre kevesebbet kell költeni az egészségügyre, bûnüldözésre…

Sajnos rendkívül hiányzik az ez irányú oktatás az iskolákból!

Vagy mi lenne, ha felépítenénk kísérleti jelleggel egy „öko-falut”, ahol egészen mást tanulnának és tennének az emberek, mint amihez ma hozzászoktak?

            Szumma-szummárom, nem születtem sem üzletembernek, sem „agytrösztnek”. Minden honnan kipateroltak, mihelyt pénz lett az ötleteimbõl, javaslataimból. De nem panaszkodhatok, hiszen azt mondtam: „Istenem segíts, hogy megvalósuljanak, ezen dolgok, nem magamért…”

Mennyi elképzelés él bennem, mennyi erõt, hitet érzek magamban, hogy mindezek megvalósítását elõ tudom segíteni. Pedig nekem mindehhez a fele pénz elég lenne, mint amennyit „Dr.-ék” nyertek pályázaton.

Tényleg megbolondultam!?

Bár volt olyan ember, aki mikor meglátta a névjegykártyámon a „Bolond”-ot vállon vert, és azt mondta:

„De jópofa! Joker!”

           

Összefoglalva ezt az egész „badarságot”: sajnos nem teszi lehetõvé a törvény, a magamfajta emberek érvényesülését a közjóért. (Kezd hányingerem lenni magamtól és az öndicsérettõl, de ez van! EGO! J

Bízom abban, hogy valaki meghall, és segíti elképzelésem megvalósítását, hiszen olyan helyen „ül”, ahonnan ezt megteheti!

Nem lenne rossz, ha valamelyik média besegítene! Olyan dolgokat tudnék bemutatni, melyek bizonyítják erõfeszítéseim, nem hiába valóságát!

Most megint „padlón vagyok”, hiszen elbuktam mindent ismét, mint mindig. Rövid pihenésem, és önsajnálkozásom után ezt választottam továbblépésnek, hogy összefoglalok, „rámutatok”…, írok.

Hogy kinek, minek azt csak Isten tudja. Pedig utálok írni.

Vissza a fő oldalra!