Vissza a fő oldalra!

Versek, gondolatok

 

A BOLDOGSÁG TITKAI

 

 

 

„Pár perc boldogság AJÁNDÉKBA”,

de egy életre is szólhat!

Mi lehet nagyobb ajándék, mint amikor „magadból” adsz?

 

 

 

 

Alkalmat ad ez az oldal két dologra.

Bocsánatot kérjek mindazoktól, akiket megbántottam valaha az életben, azoktól, kik úgy érzik, hogy megbántottam, és hogy hálámat fejezzem ki mindazoknak, akik, az eltelt években segítségemre voltak valamilyen formában!

Köszönettel tartozom:

-         Elsősorban családomnak, hogy elviseltek, a „nehéz időkben”!

-         Torma Kálmánnak

-         Dr. Máté Ernőnek

-         Dr. Patocskai Gábornak…

és még sok-sok embernek, kik „ott voltak”, megértettek, bíztak, és bíznak a mai napig bennem.

Bármilyen furcsa, köszönettel tartozom mindazoknak, kik „belém rúgtak, megtapostak, becsaptak, mert soha, de soha nem váltam volna nélkülük olyan „bölcsé”J, mint amilyen lettem!J

Végül köszönöm a nyomdának, aki kiadta mindezt, mert nekem egy fillérem sem volt ehhez!

 

 

 

Szedett-vedett igazságok

 

 

AKKOR VÁLIK A VILÁG SZÉPPÉ SZÁMODRA, HA TE MAGAD IS MEGSZÉPÜLSZ

 

A SZERETETT - MELYRE ÚGY VÁGYSZ - CSAK ÚGY LÉTEZHET SZÁMODRA, HA KIŰZÖD SZÍVEDBŐL A GYŰLÖLETET.

 

HA JÓT AKARSZ, JÓNAK KEL LENNED.

 

A GOND ÚGY KELETKEZIK, HOGY GONDOT CSINÁLSZ MAGADNAK.

 

A KÉNYELMET ÚGY TUDOD MEGVALÓSÍTANI A LEGKÖNNYEBBEN, HA LEMONDASZ RÓLA.

 

A TÉGED ÉRT VÁDASKODÁS MEGSZŰNIK, HA NEM VÁDOLSZ TÖBBÉ SENKIT.

 

AMIKOR MÁR NEM RAGAZKODSZ SEMMIHEZ, MEN TUDNAK MEGLOPNI TÖBBÉ.

 

AKKOR NEM ÍTÉL EL SENKI, HA NEM ÍTÉLSZ EL SENKIT.

EBBŐL KÖVETKEZIK: HA NEM AKAROD, HOGY MEGÍTÉLJENEK, NE ÍTÉLJ MEG SENKIT.

 

AMIKOR MÁSNAK NEM OKOZOL SZENVEDÉST, MEGSZŰNIK SZENVEDÉSED.

 

AMIKOR MÁSNAK NEM OKOZOL CSALÓDÁST, TE SEM CSALÓDSZ TÖBBÉ.

 

A REMÉNY AZ, AMI ÉLTET, A HIT AZ, AMI ELVEZET IDÁIG.

 

A FÁJDALOM, FIGYELMEZTETÉS, HOGY ROSSZUL CSINÁLSZ VALAMIT,

A ROSSZ PEDIG NEM LÉTEZIK, MERT ABBÓL MINDIG TANULHATSZ VALAMIT.

 

EZEK MEGVALÓSÍTÁSA: A BOLDOGSÁG,

S EZEK MÁSOKTÓL VALÓ ELVÁRÁSA: A CSALÓDÁS.

 

Nem sok hozzáfűzni valóm van fentiekhez, talán csak annyi: igaz!

 

 

Lehet, hogy nem is én írtam, de a toll az én kezembe volt, az biztos! J

 

 

Neked, URAM!

 

Ó Istenem, milyen boldog az, ki téged láthat,

Mily boldog az, ki nem hord sötét árnyat.

S még boldogabb az, ki levetett minden vágyat,

Ki téged szégyenkezés nélkül szívébe zárhat.

 

Ó Istenem, bocsásd meg gyengeségeimet,

Segíts, hogy ez életem ne szüljön új vétket!

Vigyázz rám, hogy el ne kapjon nagy fekete madár karma,

Ne terhelje bűnös testem új, s még újabb karma!

 

Ó igen, érzem oltalmazó szárnyaid,

S én gyarló mégsem tudom leküzdeni bűnös vágyaim.

Bárcsak lennék én a győztes, küzdenék le minden árnyat,

Bárcsak emelhetnék feléd széttárt tiszta szárnyat!

 

Istenem, milliók hiszik azt, hogy uralnak,

Észre sem veszik, s közben alájuk szép csendben tüzet raknak.

Kérlek Uram, ne hagyd őket elégni,

Nagy kínok közt megtanulnak kérni!

 

Pokol és mennydörgés, büntető század,

Nem szegődhetsz ellen, nem vonhatsz vállat.

Vagy mégis!? Van, mi megvédhet?

Igen, ha tudod, hogy ÉLHETSZ.

 

Emberi törekvés, legyőzhető század,

A célt mégis tovább viszik mihaszna vágyak.

Hamis szenvedélyek kovácsolnak gátat,

S az, ki igazán számit sosem fordít hátat.

 

Uram! E pár sorral nem törölhetem bűnös tetteim,

Mégis arra kéklek: bocsásd meg vétkeim!

Lehet, hogy most halott vagyok, mégis valami éltet,

A tudat, hogy halál után jön az ÉLET.

 

Beszőtt szememről lekerült némi hályog,

Azt hittem most már valamivel többet látok.

S erre én még mindig csak annyit tudok:

Nélküled Uram, élve is csak halott vagyok.

 

            Sokatoknak nehéz megérteni a fentieket, sőt, egyenesen „értelmetlennek” tűnhet. Azok viszont, akik értik, miről szól, bizonyára „lelki” beállítottságúak.

Bár mennyire hihetetlen, nem vagyok egy templomba járó típus, sőt, azt sem tudom, meg vagyok e keresztelve. Abban viszont biztos vagyok - bármennyire is elcsépeltük ezt a nevet -, Isten létezik, és az, hogy valaki hívő, keresztény legyen nem a templomokon múlik! „Üdvösséget " senkitől nem kaphat az ember, mert benne van, s az embernek magának kell elérnie kizárólag cselekedetei által.  Így „Tisztelt Pap Urak”, feladataitok köre igazán minimálisra csökkent! Szeretni tanítsátok meg az embereket!

 

 

Így figyelj rám továbbra is!

 

Nem az a mérvadó, amit a tükör mutat,

Az sem, amikor az ember eltéveszti az „Utat”.

A szépség nem külsődből ered,

Inkább abból, ki, hogy bánik veled.

 

Ezért a szépet ne látásból ítéld,

Mert ahogy cselekszenek veled, az lesz a tiéd.

Szépet mindig szívből tudsz tenni,

S, ha nem félsz, ezt el sem tudják tőled venni.

 

A türelem és az odaadás szép!

Te mindkettőből adtál nekem.

Bár még nem is tudod, mihez adtad „szépséged”,

Ha meglátsz, ha meghallasz engem, kívánom:

Szépséged mindig legyen veled!

 

            Ez a vers hálám jeléül született. Egy olyan valakinek, ki önzetlenül segített, holott nem volt munkaköri kötelessége több figyelmet szentelni rám, és „ügyemre”.

 

 

TUDTAD?

 

Az igazi szeretet szívedből fakad.

Az ilyen szeretet minden rossz felett győzelmet arat.

Eltörli belőled a haragot, a gyűlöletet,

Helyébe megbocsátást, szeretetet ültet.

 

Az igazi szeretet nem ismer határokat,

Mint vérszomjas vadász a vadat, űzi el a rosszat.

Nem hagy helyet benned bánatnak, keserűségnek,

S megtanít megbocsátani mindenféle vétket.

 

Az igazi szeretet széppé teszi a csúnyát,

Külsődre Ő húz szemet gyönyörködtető gúnyát.

E fajta szépséget, csak a „vak” nem látja át,

Ez a szépség, csak a gonosz lelket nem hatja át.

 

Az igaz szeretetről még sokat lehetne írni,

De az emberek szívének azt mind el kellene bírni.

Sajnos az igaz szeretet hiányzik az emberek szívéből,

Ez lesz az oka annak, hogy eltűnünk a Föld színéről.

 

            Amikor igazán szeretünk valakit, azt feltételek nélkül tesszük! Elénk helyezzük mindenben, hiszen akár az életünket is adnánk érte. Ezért: bár mit tesz ellenünk, azt megbocsátjuk, bármit adunk, viszonzást nem várunk (még egy köszönömöt sem, mert, amennyiben cserében várunk bár mit is, azt nem „adásnak”, üzletnek hívják!), és bármi is történik, tudjuk „vele a szeretet által egyek vagyunk”! A másik emberben magadat lásd!

Mindazoknak az embereknek, kik nem látják az élet értelmét, nekik elárulom: ez az! Ez feladat! Ez az igazi feladat életünkben!

 

ISTENNEL

 

 

Érzem, hogy két karjában tart,

Érzem, hogy az Ő árnyéka takar.

Hallom a hangját mikor hozzám szól.

Őt hallom a madár hangjában, mikor az dalol.

 

Látom Őt, mikor behunyom szemem,

S, látom nyitott szemmel, mikor tárva van szívem.

Egyre többet vagyok vele, mégis hiányzik,

Pedig Ő ott van akkor is, mikor lényem hibázik.

 

            Bizonyára mindenki hallotta már a kifejezést: „lelkiismeret”.

Amikor az emberben ez a hang annyira felerősödik, hogy az már szinte „fáj”, hiszen minden embertelen rossz cselekedetre figyelmeztet, őszinteségre, és megértésre int, akkor egy idő után úgy érezheti, ez az Ő hangja, Őt hallja!

 

Rá kell, hogy jöjj!

 

Amikor majd rájössz, hogy a fájdalom nem büntetés,

Hanem jól megérdemelt „sorsverés”.

Amikor már nem okozol másoknak szenvedést,

Mert olyankor szíved hasad szét.

 

Amikor majd rájössz, hogy nem magadért kell élni,

S többé nem fogsz semmitől sem félni.

Amikor majd megtudod, hogy a lét örök,

S minden értelmét elveszti, amiért magadat „töröd”.

 

Amikor majd rájössz, hogy nem hibáztathatsz másokat azért, ami téged ér,

Mert te voltál az, ki: KÉRT.

Amikor sok hasonló dologra rájössz még,

Akkor majd oda érkezel: AHOVA IGYEKSZEL.

 

            Bár igyekezetem arra terjed ki, hogy minden embert megtanuljak szeretni, egyformán, odaadásból, elvárások nélkül, tiszta szívvel, mégis vannak még emberek, akik „kicsit közelebb” álnak hozzám.

És ebben a viharos forgatagban, amiben manapság életünk zajlik, amikor engem nem igazán érdekel mások rólam alkotott véleménye, vannak emberek, akiket, ha megbántok, vagy úgy érzik, hogy megtettem - bár nem tennék ilyent tudatosan-, fájdalommal tölt el.

Ők azok, akiknek még magyarázkodom esetleg, hogy az engem ért „vád” pl. nem igaz…stb.

            Ez a vers, így, egy olyan embernek íródott, aki „ilyen”!

Valamiféle segítséget szerettem volna nyújtani az élet labirintus útvesztőjében neki e sorokkal.

 

 

 

Mi van, és mi nincs.

 

A szerelemben van féltékenység,

Van féltés,

Van félelem,

Van önzés,

Van düh,

Van erőszak,

Van kötöttség,

A szeretetbe soha.

És sok minden van még a szerelemben, ami a szeretetből hiányzik!

Talán ezért tesz olyan boldoggá a SZERETET.

 

            Szerelmesek! Ezt tartsátok szemelőt! J Nem baj, ha elmúlik a szerelem, csak a szeretet maradjon meg!

Az „IGAZ” szeretet!

 

 

Te is?

 

Ha viszket, vakarod.

Ha nem lehet is, akarod.

Ha nem hajlik, töröd.

Ha fáj, bekötöd.

Ha kell, elveszed.

Ha nehéz, leteszed…

A „VALÓT” észre sem veszed.

Ez kell neked?

 

            Úgy el vagyunk foglalva „feladatainkkal”, az élet ügyes-bajos dolgaival, hogy a valóságot nem vesszük észre! Pedig, nem lenne rossz, félre tenni őket! Tuti boldogabbak lennétek!

 

 

Az OK

 

Szép ez a virág, hát letépem magamnak,

Öröm tölt el attól, ahogy szirmai színei rám hatnak.

Felszívom bársonyos illatát,

De nem érzem közben az ő fájdalmát.

 

Idő telik el, s virágom elhervad

Bánat jő hát, a szépség és illat elmarad.

Milyen öröm volt, amíg élt.

Most, hogy nincs, szívem szakad szét.

 

Szép ez a fiú, elviszem magammal.

Vele fogok élni, s közös vágyainkkal.

Gyermeket szülök szépet,

Milyen szép is ez az élet!

 

Van házunk, autónk, és minden,

Nem is alakulhatott volna semmi ennél szebben.

Milyen hálás vagyok Istennek, a Sorsnak,

Sok mindent adott, nem csak annyit, mint másnak.

 

Ez ám az élet! Pompa, fény, ragyogás!

De hirtelen sötétség jő, félelem, s szorongás.

Rablók jönnek, s elvisznek mindent,

Felgyújtják a házunk, váltságdíjat kérnek.

 

Oda adok mindent legdrágább kincsemért,

Lelkem jajgat, engem ilyen még sosem ért.

Istenem! Ha létezel, ezt miért hagytad!?

Hogy lehet élete ennyi mihaszna gaznak?

 

Könnyfátyolon át nézem a porrá éget házat,

Reszkető gyermekem mellemre szorítva fordítok hátat.

Istenem! Elvettél tőlem mindent e gyermeken kívül,

Lelkem is, szívem is üres lett belül.

 

Egy hang szól az égből, talán a Nap mögül,

Arcomra csodálkozás, belém enyhe szorongás kerül.

„Hát ki volt ki rétnek virágját százszor is letépte,

S annak szépségét csak rövid ideig élvezhette?”

 

Kellemes borzongás fut rajtam végig e hang hallatán,

Ez volt a pillanat, amikor gazdag lettem igazán.

Ha nem is maradt semmim, a leggazdagabb vagyok,

Mert most már tudom: az „OK” ÉN VAGYOK!

 

 

            E vers születése, igazán nagy mérföldkő volt életemben. Két életet éltem. Egyet a családomnak, egyet az emberiség „megmentéséért”. Bizony elhanyagoltam azt a helyet, ahonnan a legtöbb szeretetet, megértést kaptam, a családi fészket. „Rendes” munkám mellett, minden szabadidőmet azzal töltöttem, hogy tegyek valamit a „közjóért”. Feladatomnak éreztem azok után, hogy a SORS volt olyan kegyes és életben hagyott. Sok kín és szenvedés után, hitem erejével, és természetesen az Ő segítségével, tovább élhettem e szép, és csodálatos földön. Csak annyi változott, hogy mások lettek az értékrendjeim. Ha nem lett volna „kín”, szenvedés, soha nem jövök rá, hogy mennyivel több dolog van, az életben, mint amit látunk, tapasztalunk „gyatra” érzékszerveinkkel.

            A történtek után úgy éreztem „tartozok”, tennem kell valamit, hiszen „kiválasztott” lettem…

Éveken keresztül tevékenykedtem a „közjóért”, kereshettem volna havi százezreket, de én csak a „rendes” állásom fizetéséből éltem családommal, az összes többi pénzt meghatározott „jótékonyságra” fordítottam. Úgy éreztem Én igazán „szolgálok”. Talán ez az érzés „nagy mellényt adott rám”, büszkeséggel töltött el, és „élveztem is”. Ez volt az oka, hogy „megfizettem” érte. A mai gazdaságpolitikánk, „megengedi”, hogy egy tollvonásra mindent elveszítsen valaki, egy be nem tartott ígéret, vagy egyéb dolog miatt. Azt hittem velem ilyen nem történhet. Megtörtént. Megint nem értettem semmit az életből. Hogy létezik, hiszen én, Őt szolgáltam, vagy legalábbis igyekeztem. Megvoltam győződve, hogy Neki teszek mindent, ezt Ő jó szemmel nézi, az Ő kívánságát teljesítem ezzel…

            Aztán hetekkel később, mikor testileg lelkileg padlóra kerültem a „veszteség” miatt, és éppen „fohászkodtam”, hogy miért…, megint megszólalt a „hang” bennem: „Nem kértem tőled semmit az égadta világon…!”

Egy csapásra megjött az életkedvem! Megint kaptam valamit az „élettől”, valami csodálatos dolgot. Hiszen igaza volt, semmit nem kért, én éreztem úgy, tartozom, és tettem, tettem, tettem, aztán talán már követelni is akartam…

            Mit is kívánnak üzenni e sorok? Egyszerű! Bármikor keresed valaminek az okát, ami veled történik, soha ne magadon kívül keresd!

Mert tutira Te is ott voltál mikor ”kezdődött”! Olyan szöveggel senki ne magyarázkodjon, hogy nem tehetett mást! Ez soha nem igaz! Szabad akarattal születtünk, és mindvégig meg is van adva a lehetőség! Maximum félelmeink gátolnak bennünket! Ha ezt nem tudod levetkőzni, ne „mutass” másra, mint „OK”!

 

 

 

Megértés

 

Sok-sok ember körbe állva, egy fát rajzolnak a nagyvilágban.

Minden pontot jól megnézve, gyönyörködnek virágban, levélben.

Lerajzolnak minden „pontot”, minden részletre fordítanak nagy gondot.

Ám szegény fán vannak kopár ágak, ezek bizony nem elégítenek ki szép vágyat.

Elkészülnek a remekművel, gyönyörködnek, szörnyülködnek.

Lerajzolták a világot, ki szépet, ki gyászost.

Most körbe adják egymás rajzát, felfedeznek sok-sok hibát.

Minél távolabbról érkezik a lap, annál jobban mulatnak.

Aztán sokan dühösek, hol látott a másik olyan szépet?

Most meg kiabálnak, magyaráznak, de az Istenért sem mozdulnának.

A képek körbe érnek, a sajátot kézbe véve, okoz nagy megelégedettséget végre.

Ostoba és vak itt minden ember, gondolja ezt minden ember.

Míg nem egyik körbejárva, rácsodálkozik az ábrákra.

Belepillant minden képbe, aztán fel a fára nézve, szép lassan körbejárva, mosoly ül arcára.

Már nem mondja Ő: a Tied szép, a Tied pedig csúnya, mert onnan nézve a fán valóban úgy áll a gúnya.

Visszatérve helyére, nagyot rikkant az éterbe:

Tegyétek a képet a földre, és induljatok szép lassan körbe!

Furcsa szemmel néznek most rá, így vált Ő:

BOLONDÁ

 

            Vedd úgy, hogy a világ, egy hatalmas nagy fa! A világ, és minden! Érzelmek, gondolatok… stb.

Ezt a nagy fát mi emberek körbe áljuk. Szépen, körben szorosan egymás mellett. Mindannyian festőművészek vagyunk ugyan olyan képességekkel, se többek, se kevesebbek nem vagyunk egymásnál tudásban. A „fa” amit lefestünk roppant érdekes, ugyanis az egyik oldala, lombos, és virágos, jó illatokat terjeszt, míg a másik oldala kopár és bizony nem nyújt szép látványt. Attól függően, hogy Te magad hol állsz, olyannak látod a „fát”, a világot. Olyannak is fested le, mondod el, olyannak tartod… Ez érthető! Bármennyire is közel áll valaki hozzád, az Ő „rajza, festménye” eltérő lesz valamennyire, hiszen nem tud a Te helyedre odaállni. És minél távolabb van tőled valaki, annál nehezebben érted meg Őt! Az Ő „képét”! De, ha tudod, hogy ennek oka csak annyi, hogy nem ugyan ott áll, ahol Te, bizony megérted Őt, és soha többet nem bosszankodsz az életben!J

 

 

 

Középen

 

Elfáradtam.

Hogy mibe?

A mászkálásba.

Emberek járnak fel, s alá, egy nagy hegyre.

Izzadnak felfelé, de nem tudnak örülni lefelé sem.

Ha fent vannak, akkor magasat akarnak látni,

Ha meg lent, akkor mélyet.

Fogtam magam és leültem a hegy derekán egy fa árnyékába.

Bámulom, ahogy fel, s alá járkálnak.

Nem tudom, miért tartanak „bolondnak”,

Hiszen, ha magasat akarok látni, csak fel kell néznem,

Ha mélyet, elég lepillantanom.

 

            Annyit hallottam az életben, hogy nem vagyok normális, „bolond” vagy mondták sokan, hogy nem is akarok elleni tiltakozni, sőt, mára már kifejezetten „megszeretem”.

Ha ugyanis normális dolognak tartjuk azt az életvitelt, életformát, amiről tudjuk, hogy pusztulásunkat okozhatja, akkor engedtessék meg, hogy „Bolond” legyek! J

 

Honatyáim!

 

Az a baj veletek: azt hiszitek, ti vagytok a társadalom esze!

A sors iróniája az, hogy valóban ti vagytok a társadalom esze.

Ez egyben a „pusztulás” oka is!

Tanuljatok meg a társadalom SZÍVÉNEK lenni!

 

 

Rajta!

 

Távolinak tűnik, hát nem indulunk el,

Nehéznek látszik, hát nem emeljük fel,

Lehetetlennek látjuk, nem próbáljuk meg.

Talán éppen ezért veszünk el!

A változást ne mástól várjuk el!

 

            E két vers, vagy mi a „manó”, a 2002-es választásokon született. Módomban állt 15000 darab szórólap szétszórására, köszönet egy kedves nyomdásznak, és így elindultam, mint független jelölt az országgyűlési választásokon. Ez a szöveg volt a lap elején, közte egy „bolond” képe. Érdekesség, hogy bár nem mentem szinte semmit a kopogtatókért, az utolsó pillanatban 660 körül gyűlt össze. Postán és egyéb úton jutott el hozzám.

Talán, amennyiben idejében kiértek volna a szórólapok, még mielőtt összeszedte a két legnagyobb párt, sikerült is volna. Persze, nem voltak ez miatt álmatlan éjszakáim.J

            Azért a sok „visszajelzés” közt volt egy bíráló is, mely kifogásolta, hogy merészelem tegezni „Honatyáimat”. Nos, a magázódásról csak annyi, mesterséges tisztelet, melyet nem igazán érdemelnek ki sokan, de ha igen, akkor már olyanná válnak, hogy nem követelik meg, mert tudják jó Atyánknak is így beszél megannyi millió ember: „…legyen meg a Te akaratod…”

            A „második” versről csak annyit: hozzászoktatok, hogy, ha betegek vagytok, az orvos a „felelős”, ha lelki üdvötökről van szó, akkor a pap a „felelős”, ha megélhetésetekről, akkor a politikus. Nos, tévedtek!!!

Mindenért maga az ember a felelős! Kifejezetten „kényelmi okokból” hárítjuk át ezeket a dolgokat, ugyan akkor szabadságot, és szeretetet követelnénk magunknak! Vagy tévedek?

 

Hogyan tovább?

 

Nem messze tőled e nagyvilágban

Valaki vérét adja Földanyánknak egy zord szobában.

 

Nem bírta tovább az élet „terheit”,

Ereit vágva próbált enyhíteni könnyein.

 

A fájdalmak lassan szűnni kezdtek végre,

De nem sejtette, hogy is megy most éppen lépre.

 

Már érezte Ő, hogy valami rosszat tett,

S tudta mindezt, mikor a semmiből valaki ott termet.

 

Fényben úszó ragyogás volt,

Olyan, ami minden „tüzet” olt.

 

Miért? Kérdezte.

Szememre semmit nem vetve.

 

Bocsáss meg Istenem, nem bírtam a „terhet”,

Testem is, lelkem is belerokkant véle.

 

Próbáltam én megtenni mindent, éltem másért,

De engem csak kihasználtak, s megannyi kár ért…

 

Becsaptak, hazudtak, szenvedtem sokat…

Próbáltam megfelelni minden elvárásnak…

 

Küzdöttem szeretetükért, de mindhiába,

Fájdalmam nagyra nőt közbe, s életem így dőlt dugába.

 

Most visszamész, de nem mész üres kézzel!

Életed „ajándékát” kapod, mit társaid nem fognak fel ésszel.

 

Nem az lesz feladatod, hogy mások szeressenek,

Az lesz feladatod, hogy Te magad szeress!

 

És, hogy megkönnyítsem ezt is,

Előbb magad szeresd, aztán ugyan úgy mást is!

 

Ez nem lesz hiábavaló törekvés életedben,

Lelked megnyugszik, és így lesz, majd békéd az örök fényben.

 

Magához tér Ő, immár egy korházi ágyon,

Szemében könnyek, s lelke úrrá lett minden vágyon.

 

Körbepillant a könnyező arcokon,

Bocsánatot kér: ez a legjobb alkalom.

 

Aztán szemét behunyva elméláz,

Most jó, most jó… mert tudja: HOGYAN TOVÁBB.

 

            Nem feladat többé számomra, hogy bár ki is szeressen engem! Nincs „feladatom”! Szabad vagyok!

Csak ennyi: „szeretni Önmagam, és Mást ugyan úgy szeretni!”

            Én igyekszem! Igyekezz Te is! J

 

„MÉLYRESZÁNTÓ”

 

            A következő Isten tudja milyen sorokhoz, nem fűzök semmiféle magyarázatot! Mindenki azt ért rajta, amit akar. Mindenesetre gondolataitok alapjául, az előzőekben olvasottak szolgáljanak! J

 

Én vagyok

 

Én vagyok minden, ami jó…

Én vagyok minden, ami rossz…

Én vagyok a szép, és én vagyok a rút is.

S, én vagyok minden titok tudója,

Mert én vagyok TE, te vagy: ÉN

 

Nem úgy van az!

 

Te azt mondod: A cél szentesíti az eszközt.

Ő azt mondja: Nincs cél, mely szenté tenné az eszközt!

Te azt mondod: Hiszem, ha látom.

Ő azt mondja: Higgy, hogy láthass!

Te azt mondod: Ez vicces, de ő nem nevet,

Azt mondod: Ez komoly, de Ő mosolyog.

Te azt mondod: Magas.

Ő azt mondja: Mély.

Te azt mondod: Ő? Ő bolond!

Ő azt kérdi: Miért? Mer fentről nézek lefelé?

 

Mond!

 

Mennyi idő kell még, hogy rá jöjj?

Amit teszünk, az: a BUMERÁNG

 

A filozófiád:

 

Én nem élvezhetek, hát ne élvezzen más se.

Ez zár el téged az orgazmustól!

 

 

 

 

Ál(?)arc

 

Nem értem!

Nem mondod, hogy jó vagyok…

Nem mondod, hogy szép vagyok…

Sőt, bolondnak hívsz, ha éppen annak tartasz.

És nem segítesz, ha elveid ellen vall…

Azt sem mondod: barát

Te lennél a: BARÁTOM

 

Félreértés

 

Gyufával a kezembe állok a házad előtt.

Te kiabálsz: Segítség! Ég a házam!

Miért?

 

Élni hagyni

 

Ó! Milyen szép kis virág! Elviszem szívem szerelmének.

- Jaj! Ne tedd! Nem kell leszakítanod!

Csak mond neki: Láttál engem, de nem volt szíved letépni.

S Ő így is örülni fog, mert: SZERETI a virágot!

 

A kérdés

 

Te bölcs vagy?

Ha lennék sem mondanám!

Tiltaná a hallgatásom.

 

Belátás

 

Nem hoztam semmit, mikor jöttem.

Nem viszek semmit, mikor megyek.

Hogy is mondhatnám:

Ez az enyém, az, az enyém?

 

Beletörődés

 

A „szó” kimondása tesz lázító elemmé.

De azért, ne a „bólogatás” tegyen társadalmunk hasznos tagjává!

 

Előny

 

Minden olyan, amit nem ismernek el tudásnak!

 

Észrevétel

 

Fájdalmas a szülés, fájdalmas lehet a halál is.

Ami meg közte van, az olyan, amilyennek tartod.

 

„Az Érem”

 

Létezik egy olyan érem, melynek csak egy oldala van.

A SZERETET.

 

Ki-ki?

 

Nem az a fontos, hogy mit mondanak rólad, s az sem, hogy milyennek látnak.

Hanem az: milyen vagy valójában!

 

 

Kívánságod?

 

„Csak” ennyi: Előtted állni, s veled a – szeretetben – eggyé válni!

 

Vigyázz!

 

Az sem biztos, amit látsz!

Hogy lehetne biztos, amit más mond neked?

 

A látás

 

A valóságot nem a szem, hanem a szív látja!

 

Hozzájárulás

 

Ki ezt, ki azt adja az élethez.

És nincs semmi, ami ne oda tartozna!

 

Nyílt titok

 

A bennünk lévő gyűlölet tett minket a szeretet koldusává!

 

Fura

 

A remény az, ami éltet.

A HIT az, ami erőt ad.

S, a valóság tart: ÉBREN!

 

Egyszerű

 

A világ megmentésének rád eső része: Te magad vagy!

 

Fejtsd meg!

 

Ívet húzott Ő az égre, s lett ígéretének szép emléke.

 

Következtetések

 

Amikor őszintén adunk hangot érzelmeinknek, igazat mondunk.

És gyakran hazudunk, hogy beteljesülve lássuk vágyainkat!

Szóval: Érzelmeink tesznek igazzá, vágyaink pedig hazuggá bennünket.

Vágyak nélküli emberek nem élnek.

Akkor hol vannak az igaz emberek?

Vagy nincsenek „bőrben”?

 

Ahha!

 

Minden arany, ami fénylik!

De a béke nem az a dolog, amiért harcolni kell!

 

 

Jó tudni!

 

Bűn mindaz, amiért hazudni kényszerülsz!

 

Könnyű

 

Mi, van? Mi legyen? Legyen az, ami van, és akkor: jó!

 

 

Ostobaság

 

Az örökkévalóságban a haláltól félni.

De ostobaság: a Halált lebecsülni is!

 

A valóság

 

A valóság fütyül arra, hogy te mit hiszel!

 

A jókívánság

 

Mit is kívánhatnék én neked, ami ne lenne meg: BENNED?

Talán annyit: TUDD!

 

Értékrend

 

Értékeld azt is, ami nem kézzelfogható!

 

Ez is igaz

 

Az ismeretlen újat hoz, míg a megszokott unalmassá válhat!

 

Elégedettség

 

A bölcs elégedettsége, lustaságnak, nyugalma, nem törődöttségnek tűnhet számodra.

Miközben csak arról van szó, hogy: Ő nem akarja „képére” formálni a világot!

 

Hm… hm…

 

Agyunk „játéka” nem a valóság!

Valóság = boldogság, szabadság…

Boldogság, szabadság = gondolatnélküliség.

 

Nézz bele!

 

Ha nem nézel az emberek szemébe, ne nézz tükörbe se!

 

Hazudik!!! (?)

 

Az én bánatom, a Ti nyomorotokban rejlik.

 

A gyémánt

 

A szenvedés, gyötrelem, nem más, mint a lélek „csiszolása”, mely értelmet adhat életednek!

Ezt a „fényezést” viszont nem kell, szenvedésként megélned!

 

Egyik bűnünk

 

Festett papírdarabokért adtuk át Földünket az enyészetnek

 

Ismerkedés

 

-         Bocsáss meg, kérlek! Megengeded, hogy így ismeretlenül, kérdezzek tőled valamit?

-         Természetesen.

-         És meg tennéd, hogy válaszolsz úgy, mint, ha örök életünkbe ismertük volna egymást?

-         Megpróbálok.

-         Ha teljesülne egy kívánságod, miszerint egy valamit - amivel nem vagy elégedett - megváltoztathatnál külsődön, mi lenne az?

-         Ha csak egyet, akkor talán…

-         És mi lesz azokkal, akiknek így vagy jó?

 

A gondok kezdete

 

A „gondok” akkor kezdődtek, amikor lemásztunk a fáról.

Ez nem azt jelenti, hogy vissza kell mászni ahhoz, hogy gond nélkül élhessünk, elég annyi, ha végre tanulunk hibáinkból, mielőtt „ránk szakad az ég”!

 

A dilis

 

Mosollyal arcomon ülök a zárt osztályon egy ágyon, miközben arra gondolok: nem is én vagyok „bezárva”, hanem „fogva tartóim”…

 

Forma

 

Két csodálatos dolgot is tehetsz a világgal!

Formálhatod, és hozzáformálódhatsz.

Az első kicsit „zűrös”, de a második feltétlenül boldoggá tesz.

Az is biztos, hogy egyik sem unalmas!

Nem értem a „tétlenséged”!

 

Lőj!

 

Lőj csak, nekem mindegy, hol „ÉLEK”!

 

Ne félj!

 

Amikor a „SORS”-tól félsz, magadtól félsz!

 

„Jutalom”

 

Bárcsak kapná minden ember azt az Élettől azt, amit én kaptam,

mert akkor a Föld, föld, az ember, pedig EMBER maradhatna!

 

Téged mi?

 

Engem a „kín” tett bölcsebbé!

Téged, mi? A betűk netán?

 

Némi „fátyol”, le!

 

-         Nézz a tükörbe! Mit látsz?

-         Magamat.

-         Jó. Most nézz rám! Mit látsz?

-         Téged.

-         Nem jó. Na még egyszer! Nézz a tükörbe! Mit látsz?

-         Magamat.

-         Jó. Most megint rám! Mit látsz?

-         Téged.

-         Nem jó! Gyakorolj!

-         Mit Gyakoroljak, mit kellene látnom, ha Rád nézek?

-         MAGADAT.

 

Ez is segíthet!

 

A jövőtől való félelem alaptalan, de csak akkor, ha tudod:

A jövő nem más, mint a jelen következménye!

A jelened, a jövőd! A jelent könnyű felismerni, mert mindig „most” van!

A kérdés már csak annyi: Mikor vagy jelen, a „most”-ban?

 

Törvényeink

 

Törvényeink nem azért születtek, hogy szolgái legyünk!

Azért születtek, hogy minket embereket szolgáljanak!

 

            Nem tudom, hogy igazak-e a leírtak, én annak vélem! J

 

„Lopott” sorok

 

            A következő rövid versikék, nem az én „szüleményeim”. A sorok szerzője egy fiatal hölgy, kit vágyai, bánata késztették e sorok megírására. Nevezzük a hölgyet „Tündérkének”, hogy legalább e soroknak legyen „szerzője”! J

            És, hogy miért ilyen rövidek a versikék? Érdekes lehet, de azért, mert ennyi karakter fér kb. egy mobiltelefon SMS szolgáltatásába.

 

 

„Vágyaim és bánatom”

 

 

Szenvedek és pedig miattad. Megőrjít a vágy, hogy lássalak.

Tépdesi testemet a kín, hogy érezzelek. Sír a lelkem, mert nem lehetek veled.

 

Testem érted ég és lángol, ég a vágytól, hogy téged lásson.

Szomjam oltsd csókjaiddal, úgy várom, hogy eljöjjön, a holnap.

 

Holdfényes éjszakán várom, hogy jöjj hozzám, s csókod égeti majd a szám,

miközben testünk egybeforr, mint oly sokszor már.

 

Tiéd minden reggel az első gondolatom, rád vágyom minden este, mikor elalszom.

Tiéd vagyok éjjelente, mikor álmodom.

 

Egy lopott kis percre vár szívem, mit veled eltölthet.  Két karodba bújva, testedhez simulva, csókokkal elhalmozna, ha egy lopott kis percet kapna.

 

A nap minden percében várlak kedvesem, várom, hogy átölelj és kívánj engem.

Minden éjjel azt álmodom, hogy itt vagy velem és szeretlek önfeledten.

 

Bolond szívem hiába vár, nem jössz hozzám, pedig csak rád vár.

Nem kellenek nekem az égről a csillagok, csak egy pár édes csók az, amit akarok!

 

Mikor rám nézel, úgy érzem, elér a végzet, s rabul ejt az a két, kék szem.

Szeretném feledni, mit érzek, de nem tehetek róla, hogy szeretlek Téged.

 

Mikor Rád gondolok, kicsi szívem vadul dobog. Csitítgatom szüntelen, de a tűz, ami benne ég erősebb.

Így, hát szenvedek, mert Téged elfelejteni nem lehet.

 

Vadul tombol bennem a szenvedély, jöjj és csillapítsd forró vágyam hevét!

Várok rád, mikor leszáll az éj, ha nem jössz a bánat elemészt.

 

A könny, mint eső mossa arcomat, a bánat szaggatja szívemet miattad.

Nem értem, miért vagy velem mostoha, szerető szívemnek miért ez a sorsa?

 

Szívem nem dobog már, úgy mint rég, arcomon nincs mosoly mikor két szemed engem néz.

A magánylett társam a hosszú napokon, s Te sem vagy már néha vigaszom…

 

Az éj sötétje lassan felszáll, az álom talán valóra váll.

Nézd a napot, milyen szép! Amikor kel, nem tudok mást mondani, csak annyit: JÓ REGGELT!

 

Várom már, hogy este legyen, meztelen bőröd, hozzám érjen.

A kéj átjárja testem, mikor lefogod két kezem, s uralkodsz feledtem…

 

Egyedül fekszem az ágyon, hiányod lassan megszokom.

Nem gyötörnek már kínzó vágyak utánad, magányos gyermeke lettem a világnak.

 

Már nem gondolok rád álmatlan éjszakán, s már nem hajt a vágy csókod után.

Már nem akarlak látni Téged, s már csak emlékként őrzöm a sok szép együttlétet.

 

A lányt elhagyta az álma, hideg kéz húzta vissza a valóságba.

Rájött, hogy nem könnyű az élet, s, ha boldog akar lenni, felejteni kellene Téged.

 

Mennék feléd, de nem lehet. Kőfal állja utamat, mi hozzád vezet.

A kőfalat elbontani nem lehet, pedig fal nélkül színesebb lenne az életed.

 

Ha nap, mint nap láthatnálak, biztos jobban kívánnálak.

Ha jobban kívánnálak, élhetnél, mint angyalok a mennyországban.

 

            Ugye kitűnik „Tündérke” reménytelen szerelme? Olyan férfit választott, ki nem lehet az Övé. L

Viszont igazán szépen fogalmazta meg „szenvedéseit”.



Vissza a fő oldalra!