Egy egykori buszsofőr írta ezt a könyvet. Nyolc általánossal, diszlexiával, diszgráfiával — és azzal a meggyőződéssel, hogy mindez nem akadály, hanem az út része.
Erős Győző nem tanult bölcsességet. Átélte.
Nem
egyszer kaptam már meg, hogy csodálják az erőmet. (Megjegyzem,
erősen fogytán van.)
Erre
legtöbbször csak azt mondtam viccesen: „Mit csodálkozol? Erős
Győző vagyok.”
Minden,
amit eddig tettem, amire sokan gondolnak úgy, hogy „Hű…”, egy
nagy SEMMI!
Én
a három gyereket magával vonszoló anyukát csodálom. Csodálom az
a web szerkesztőt, aki megírta a Létünkért Közösség
honlapjának programját BETŰKKEL, olyannak, amilyennek én
megálmodtam. És most nem a külsejéről van szó, hanem amit tud.
Csodálok egy fehérhajú asszonyt, ki miközben rákkal küzd, még
mindig másokra fordít nagyobb figyelmet! És csodálok mindent
magam körül, amikor „belenézek” abba, mit is szolgál létével
az, amire figyelmem fordítottam.
Nagyon
nehezére esik sokaknak elhinni, hogy amit teszek, nem üzlet, hanem
CÉL.
Persze
megértem azokat, akinek már nincs hitük, bizodalmuk – semmibe,
és senkiben – ebben a világban, hiszen annyit csalódtak már.
Nem
beszélve arról, hogy valamit, valamiért adni, az valóban az
„üzlet” nevet viseli.
A
mai világban, ez már egy rosszul „csengő” valami.
Itt
a legtöbben a nyereségre, a profitra, annak lehetőségére
gondolnak.
